Dejan Perics Leónban varázslatosan védett

A házigazda spanyoloknál az orosz Gyenyisz Krivoslikov tíz, a horvát Denis Buntic nyolc, a szlovák Martin Stranovsky hat gólt lőtt, vagyis nagyon sokat tett, hogy csapata két pontot szerezzen. A León kapujában álló horvát Mirko Alilovic és Yeste Alamo (ő „véletlenül” spanyol) teljesítménye azonban meg sem közelítette a veszprémi varázslóét, Dejan Pericsét, ezért kikapott otthon a León.

„Az utóbbi hetekben, pontosabban egykori társunk, Marian Cozma meggyilkolása óta különleges pszichikai állapotban, egyúttal plusz lelki töltéssel edz és játssza mérkőzéseit a csapat – mondta vasárnap Dejan Perics, aki a pihenőnapot családja körében töltötte. – Egy hete a Montpellier legyőzésével is megmutattuk, hogy nem csupán érzelmi fellángolás volt a León veszprémi legyőzése két nappal Cozma bukaresti temetése után. Azt a lelkületet őrizzük, ezért tudunk vetélytársaink fölé kerekedni otthon és idegenben is. Ugyanakkor nem vitás, hogy a játékunk fegyelmezett, összefogott és ezért kiemelkedően eredményes.”

A kapus szerint a sérült Iváncsik Tamást és Zsarko Markovicsot nélkülöző MKB Veszprém határozottabb, pontosabban végrehajtott taktikával küzdött a spanyol együttes ellen Leónban, mint két hete az Arénában. A leóni szélsők eredményesek voltak ugyan, ám egyik fontos célját elérte a Veszprém: az átlövőket alig engedte helyzetbe kerülni.

„A találkozó előtt tudtuk, hogy otthon valamennyi spanyol csapat nagyon veszélyes, ám szombaton a csata nagyobb részében mi játszottunk tudatosabb kézilabdát – folytatta a 24 lövést hárító, vagyis fantasztikus teljesítményt nyújtó Perics. – A León csak akkor zárkózott fel, amikor sorozatban négyszer-ötször emberhátrányba kerültünk. Érdekes, hogy a bírókkal a végén mindkét csapat elégedetlen volt… A kiállítások aránya persze összességében is árulkodó, hiszen a hazaiakat négyszer, bennünket kilencszer büntettek két perccel, s ezek eloszlása döntő lehetett volna, hiszen mi a hajrában szinte állandóan hátrányban voltunk. Ekkor egyenlített a León, ám együttesünk erejét mutatja, hogy az utolsó három percben, huszonkilenc huszonkilenc után ismét a játék kerülhetett előtérbe, s ebben mi voltunk jobbak. Nagyon fontos, sőt sorsdöntő volt, hogy a kritikus időszakban így tudtunk játszani. Ezt kell folytatnunk, ez a mi játékunk, amelyet nemcsak sportolók, hanem – Marian halála után – nagybetűvel írandó nevű emberek játszanak.”