Kitömték a Detroitot

SZ. A.SZ. A.
2009.03.01. 23:14
Címkék

Ritka alkalom, ha a Detroit kikap, ráadásul nyolccal! A Nashville ellen azonban így esett: a Predators szezonja legjobb, a Red Wings pedig legrosszabb produkcióját nyújtotta, ebből jött létre a 8–0. A Predators már az első harmadot ötgólos előnnyel zárta, Jason Arnott végül mesterhármasig jutott, Pekka Rinne pedig mind a harminc Red Wings-lövésnek útját állta.

„Mindig jó a mesterhármas, főleg a detroitiak ellen, mert ellenük nem szokott sokat szerezni az ember, úgyhogy hármat lőni különleges – mondta a hős Arnott. – Nekik estünk, és később is tartottuk magunkat az előzetes tervhez, és szerencsénk volt a kipattanókkal.”

A hatalmas győzelem természetesen egy sor rekordot jelentett. Ez volt az első alkalom a Nashville történelmében, amikor az első húsz perc során öt találatot szerzett, 2007. január 5. óta pedig az első harmad, amelyben ötig jutott, mindezek tetejébe az elején 1:24 alatt lőtt három gól a leggyorsabb tripla, amelyet otthon valaha is elért. Az érem másik oldala, hogy az egyhuzamban negyedszer győző, Nyugaton kilencedik Predators így is 24 ponttal van lemaradva a második Detroit mögött, amely legnagyobb idénybeli zakója a Pittsburghben novemberben kapott hetes volt. Eddig.

Legfrissebb hírek

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
1 perce

Századokon múlott két továbbjutás is hétfő este

Atlétika
11 perce

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
19 perce

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
27 perce

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
30 perce

Urbán Zita egyéni csúccsal döntőbe jutott 3000 akadályon

Atlétika
41 perce

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
48 perce

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
1 órája