Megköszönik a szövetségnek

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2009.03.01. 01:25
Címkék

A hét végi forduló elhalasztása miatt a Kecskemét is edzőmérkőzéssel múlatta az időt szombaton: a délután két órakor kezdődő találkozó alatt hét ágra sütött a nap a város felett, így egy hókupac sem volt a stadionban.

„Kár, hogy otthon hagytam a napszemüvegemet” – morgolódott gúnyosan az egyik szurkoló a Magyar Labdarúgó-szövetség keddi döntésére utalva, miközben letámasztotta biciklijét a kerítés mellé. Véleményével nem volt egyedül, a Széktói Stadion hátsó füves pályája mellett felsorakozó drukkerektől mást sem lehetett hallani, mint hogy mennyire értelmetlen volt a szombati találkozó elhalasztása. Dünnyögött, szitkozódott mindenki, egyesek már azt kalkulálták, mekkora bevételkiesés lesz ez a klubnak, hiszen az esetleges szerdai fordulóra biztosan feleannyi néző jön ki.

„Régen volt ilyen jó a pályánk” – bökte ki az egyik bemelegítéshez igyekvő kecskeméti futballista, és látszott rajta, különösebben nem dobja fel, hogy a Zalaegerszeg elleni bajnoki helyett a Cegléddel kell játszaniuk.

Tomiszlav Szivics korábban sem kívánta kommentálni az MLSZ határozatát, szombaton pedig hiába is próbáltuk volna faggatni. A Kecskemét szerb trénere megbetegedett, és inkább otthon maradt kikúrálandó magát. Persze még a találkozó előtt is telefonon egyeztetett segítőivel, távollé-tében a kispadról dirigáló Szabó Zoltántól azt kérte, hogy a Cegléd ellen különösképpen a védekezést tesztelje a szakmai stáb. A tavaszi első fordulóban Pakson ugyanis kiállították Gyagya Attilát, akinek Koncz Zsolt lehet a helyettese. Az első félidőben több bizonytalan megmozdulása is volt, lehet, hogy Tomiszlav Szivics a tapasztalatokat hallván alszik még néhányat a védelem összetételére. Francis Litsingi akkora lyukat rúgott tíz méterre a kaputól, hogy néhány szurkoló megindult a kapu mögötti területre, hátha ott megtalálják a légiós lábát… A percek előrehaladtával egyre többen tették össze a kezüket, hálát adva, hogy mégiscsak elmaradt a Zalaegerszeg elleni találkozó, a KTE labdarúgóinak ugyanis ezen a szombaton szinte semmi sem sikerült. Hiába játszott feltartóztathatatlanul a bal szélen a kecskeméti „Janika”, azaz Yannick Mbengono, az élesen kapu elé tekert labdáiról sorra lemaradtak a társak; Csordás Csaba még tizenegyesből sem tudott túljárni az ellenfél eszén; az üres kapura négy méterről kapufa „megoldáson” pedig már a szurkolók is hangosan kacagtak.

„Köszönjük, MLSZ!” – ordította a kecskeméti délutánba az egyik drukker, poénját pedig olyannyira értékelték a körülötte állók, hogy hirtelenjében két pacsit is ki kellett osztania. Az más kérdés, hogy egy percre rá a csereként beálló Montvai Tibor a kapu jobb oldalába bombázott, ám így is kikapott a Kecskemét. Aki viszont látta ezt a kilencven percet, annak feltűnhetett, hogy a Tomiszlav Szivics által a héten alaposan meghajtott futballisták fáradtan mozogtak. A fő cél, hogy jövő vasárnap a Győr elleni meccsen legyen friss az együttes.

Legfrissebb hírek

WNBA: Négyszeri hosszabbítás és 247 pont Washingtonban

Kosárlabda
1 perce

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
4 perce

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
17 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
18 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
25 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
25 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
42 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik