Minden hossznak jelentősége van

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2009.03.03. 23:54
Címkék
Kedden 21 játékossal folytatta a felkészülést a férfiválogatott, amely péntektől vasárnapig Biros Péter csapatkapitány vezérletével az egri Volvo-kupán szerepel. Kemény Dénes tizennyolc tagú keretéhez további három pólós csatlakozott.

Tizenkét óra előtt néhány perccel érkezünk a sátortetős Széchy uszodába, ahol már javában gyakorol a férfiválogatott – előbb a konditeremben, majd a vízben dolgoztatja meg a fiúkat Kemény Dénes és stábja. Szemlézzük a vízben lévőket, ki van itt, esetleg ki hiányzik a 18-as keretből. Az egyik kapuban Nagy Viktor és Jászberényi Gábor váltja egymást, a lövő játékosok között pedig ismerős, de ebben a környezetben ismeretlen pólóst fedezünk fel, Mátyás Zoltánt, a Ferencváros 28 esztendős védőjét. Mi tagadás, eléggé meglepő, hogy meghívták.

Nem ő az egyetlen pluszember a kapitány megnevezte 18 játékoson felül, hanem keddre (és szerdára) meghívót kapott két újpesti is, a balkezes Létay Krisztián (ő az idén már bizonyíthatott a válogatottnál) és Somogyi Balázs. Azon túl, hogy Kemény Dénes kíváncsi rájuk, azért invitálta meg a triót, hogy a kétkapuzások során ne csak egy-egy csere legyen mindkét oldalon, így balkezesből is kettő (Létay és Kiss Csaba) van a keretben.

„A három játékost szerda délig kértem el klubjától – tudtuk meg Kemény Dénestől. – Kedd estig vagy szerda délelőttig számítok rájuk, de elképzelhető, hogy Egerben is szóhoz jutnak. Az edzéseken minden hossznak, minden lövésnek jelentősége van. Még nincs megállapodás arról, hány játékos szerepelhet a Volvo-kupa meccsein, ez majd a pénteki technikai értekezleten derül ki, de nem látom akadályát, hogy tizenöt pólóst nevezzünk mérkőzésenként.”

A játékosok hétfő óta sötétkék-rózsaszín-sárga labdákkal gyakorolnak, amelyek érdekessége, hogy ilyeneket használnak majd a nyári, római világbajnokságon is. A kapitány azt is elmondta, hogy Biros Péter lesz a válogatott csapatkapitánya. Már a németországi felkészülési meccsen is ő volt a kiválasztott, s bár azt a találkozót kihagyhatta volna, fontosnak tartotta, hogy csapatkapitányként ott legyen a társakkal. A Volvo-kupával kapcsolatban a kapitány arról beszélt, hogy nyerni akarnak Egerben, és szeretnék kiszolgálni a közönséget. A legfontosabb cél azonban, hogy minél tisztábban lásson, mert közeleg a határidő, amikor meg kell neveznie a nyári, római világbajnokságra készülő keret tagjait.

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
21 perce

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
1 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
3 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
3 órája