Sípszó előtt

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2009.03.06. 23:27
Címkék

A télen hét bőrt is lenyúztunk arról a témáról, jól járna-e a magyar futball, ha a játékvezetők engednék a keményebb, férfiasabb játékot, s nem fújnának rögvest a sípjukba, amikor két labdarúgó összecsap a labdáért. A bírók főnöke, Vágner László erre úgy reagált, hogy nem feltétlenül a játékvezetők hozzáállása, engedékenysége kínálna megoldást, hanem előbb ott kellene kutakodni: vajon a honi mezőnyben szereplő futballisták elég képzettek-e ahhoz, hogy a keménységet a meccs hevében ne keverjék össze a durváskodással? S hogy ez a felvetés mennyire jogos volt, ahhoz a péntek esti Fehérvár–Debrecen mérkőzésből elegendő volt fél órát megnézni, hogy megszülessen a bírálat: bizony mifelénk még nem jött el az ideje, hogy uralkodóvá váljék az angolos stílus. A Sóstói Stadionban a szerelési kísérletek többsége a bokán rúgásban merült ki, a megiramodó ellenfél feltartóztatása szinte kivétel nélkül a bodicsekelésre hajazó mozdulatban volt tetten érhető, a játékvezetői ítéleteket követő folyamatos, s e helyütt idézhetetlen kommentálásról pedig ne is beszéljünk. Úgyhogy inkább soroljuk az álmok kategóriájába, hogy az NB I-ben a nívó növekedése egyenes arányban lehetne a ritkábban megszólaló bírói síppal… Ráadásul a professzionális futballban egyáltalán nem téma, hogy a játékvezető mit enged és mit nem a gyepen (sőt, ehhez tegyük hozzá, hogy az irigyelten kemény angol futballban működő játékvezetők egyike sem jobb, mint a tavaly az olimpiai döntőt dirigáló Kassai Viktor – sőt…), hanem valóban a játék a fontos, amelyben a már fentebb sorolt bokán rúgás, a bodicsekelés, a reklamálás azonnali hatállyal büntetendő. Márpedig az idehaza álmodott kemény, férfias játék sem szólhatna másról, mint arról, hogy a pályán érvényes szabályokat be kell tartani. Csak éppen ehhez meg kellene tanulni futballozni is – jól…

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
19 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
24 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
26 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
29 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
42 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
57 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája