Mindkét Bedák győzött

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.03.08. 00:24
Címkék

Kilenc év elteltével ismét van olyan magyar profi bunyós, aki Európa-bajnoknak vallhatja magát, ráadásul Kovács Istvánnak mindkettőhöz köze van. 2000ben ő szerezte meg az EBU (Európai Bokszunió) pehelysúlyú övét, szombaton pedig Drezdában ő adta át a koronát a WBOEurope új (egyben első!) kispehelysúlyú bajnokának, Bedák Zsoltnak (13–0, 3 K. O.–T. K. O.), aki a kolumbiai-spanyol Franklin Terant (27–3, 21) verte meg egyhangú pontozással.

Amint arról a helyszínen tartózkodó, első számú szurkolóként („Most már megértem Madárt, miként kiabálja ki magát az én meccseimen” – mondta

utóbb) is megjelenő Balzsay Károly lapunknak beszámolt, Bedák nagyszerűen kezdte a csatát, és a második menetben balhoroggal a földre küldte ellenfelét. Utána feljött Teran, de a találkozó második felére változtatott taktikáján a magyar („Rájött, hogy nem kell odaállni vele verekedni, hanem ki kell bokszolnia. Ettől még persze beszedett pár nagy pofont, olyanokat, amelyek még nekem is fájtak” – így utóbb Balzsay), és megérdemelten győzött pontozással.

A nap egyébként a Bedák testvérek teljes sikerét hozta, a gála nyitányán ugyanis a vb-ezüstérmes Pál (3–0, 2) négy menetben leiskolázta a szerb Kemal Plavcit (3–26, 1). Pimpa a meccs derekáig remekül bokszolt, akkor azonban a mozgása szétesett (nem az edzője, az akkor már a fivérét felkészítő Artur Grigorjan állt a sarkában), és így „csak” a kötelezőre futotta az erejéből.

Balzsay Károlynak nem csupán a két magyar siker miatt volt érdemes elutaznia Drezdába, hanem azért is, mert megtudta, a szamoai Maselino Masoe (29–5, 27) ellen kell először megvédenie a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyközépsúlyú világbajnoki övét. A WBO ázsiai bajnoka három éve már bokszolt vb-övért, akkor középsúlyban pontozással kikapott a szintén universumos Felix Sturmtól.

A Balzsay–Masoe mérkőzést április 25-én rendezik meg Krefeldben.

Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
1 perce

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
2 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
2 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
20 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
39 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája