Fazekas meglepődött

B. CS.B. CS.
2009.03.09. 01:22
Címkék

A vasárnap délután a Körcsarnokba látogatók hiába keresték Póta Georgina nevét a női elődöntő résztvevői között: a 3B Berlin versenyzője a legjobb nyolc között kikapott Fazekas Máriától. „Meglepődtem, mert 2005 óta nem nyertem magyar bajnokságot, azóta pedig két térdműtétem is volt, és nem csináltam semmi különöset”

– vallotta be Fazekas a fináléra készülődve, amelyben aztán a fiatal Li Bint is legyőzte. A kérdésre, hogy ezen is meglepődött-e, a Budaörsi SC asztaliteniszezője mosolyogva felelte: „Féltem ellenfelemtől, mert az elődöntőben meggyőző módon nyert Pergel Szandra ellen. A fináléban három nullánál úgy éreztem, simán megverem, de akkor úgy kezdett el játszani, ahogy korábban az egész nap folyamán. A végén azzal kerekedtem felül, hogy sikerült egy kicsit lelassítanom a játékot” – mondta Fazekas. És hogy mitörtént Pótával? „Marcsival együtt nőttünk fel, ismerjük egymás játékát. Nagyon jól játszott, én viszont nem, bár a mostani formámat tekintve kihoztam magamból, amit lehetett” – értékelt Póta, aki párosban vigasztalódott Li Bin oldalán. A férfiak meglepetésembere Muskó Péter volt, akinek a teljesítményére még szombaton kapták fel a fejüket a szurkolók (az első kiemelt Fazekas Pétert búcsúztatta). Vasárnap egészen a legjobb négyig menetelt, s ott a későbbi győztes Jakab János parancsolt neki megálljt. Muskónak így sincs oka szomorkodni: párosban Vitsek Ivánnal felülmúlta a Jakab, Pázsy Ferenc kettőst, s ezzel megvédte a címét.

Jakab az egyéni fináléban Zombori Dávid felett diadalmaskodott, győzelme pedig még akkor is megérdemelt, ha az egyik sajtós kolléga nagy dérrel-durral feldöntött egy hirdetőtáblát, amivel megzavarta Jakab riválisát. „Párosban semmit sem tudtunk kitalálni Muskóék ellen, pedig nagyon törtük a fejünket. Az egyesre sikerült felpörögnöm, és biztosan, jó taktikát választva nyertem” – mondta a harmadikéve regnáló bajnok.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
53 perce

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája