„Stuttgartban kisírtam magam”

Nem unja már, hogy mindig győz?Nem unja már, hogy mindig győz?

Ezt nem lehet megunni – válaszolta Berki Krisztián. – Mindig, minden verseny győzni akarok, más célom nem is lehet.

Elfelejtette már azt a versenyt, amelyen szintén győznie kellett volna, ám nem sikerült?

Ne higgye, hogy még most is a 2007-es, stuttgarti ezüstérem miatt kesergek! Akkor és ott volt nálam egy jobb tornász.

Csakhogy mindez azt is jelentette, hogy nem lehetett ott a pekingi olimpián!

Fájt, persze hogy fájt, hogy nem szereztem kvótát az olimpiára, de nem hagyhattam, hogy a keserűség eluralkodjék rajtam. Nem szégyellem bevallani, hogy még ott, Stuttgartban kisírtam magam, utána azonban a munkába temetkeztem.

Készséggel elhisszük, hogy már feldolgozta a Stuttgartban történteket, ám tavaly még úgy észleltük: nem viseli jól, hogy mindenki az olimpiára készül.

Jól látta ezt rajtam, ám azt sulykoltam magamban, hogy igenis vannak céljaim, vannak feladataim, ezért aztán tényleg csak néhányan vették észre, hogy bánt a dolog.

Az eredményein mindenesetre nem látszott, hogy csak a két legfontosabbat emeljem ki: májusban lólengésben harmadszor is Európa-bajnok lett, decemberben pedig a világ legjobbjait felvonultató világkupadöntőn ezüstérmet szerzett.

Ez utóbbi verseny, főként, hogy a pekingi olimpia után volt, igazi elégtételt jelentett számomra. Muszáj volt megmutatnom, hogy mit tudok, hogy engem nem lehet leírni.

Leírták?

Tavaly sokan sajnálták, hogy nem lehettem ott Pekingben. Ez persze jólesett, ám azt hiszem, az eredményeim miatt nem kell szégyenkeznem. Kevés sportoló mondhatja el magáról, hogy háromszoros Európa-bajnok.

Közeleg az áprilisban Milánóban rendezendő kontinensviadal, ahol begyűjtheti a negyedik aranyat is.

És ez hatalmas motivációt jelent. Magyar Zoltán olimpiai és világbajnoki szereplését nem múlhatom felül, ám ő is háromszoros Európa-bajnok, így ebben a tekintetben még megelőzhetem.

Beszélgetéseink során rendre előhozakodik nagy elődjével. Ennyire felnéz rá?

Jobban, mint gondolná. Egy éve, amióta ő a hazai szövetség alelnöke, rendszeresen ott van az edzéseimen, elmondja a véleményét, s ezzel hihetetlenül sokat segít nekem. Tudom, hogy bízik bennem, ez pedig akkor is erőt ad, amikor kicsit fárasztanak az edzések.

Nem ülhet ölbe tett kézzel, hiszen egyre több tehetséges tornász tűnik fel, lólengésben pedig kiváltképpen erős a mezőny. Magyar Zoltán azt mondta, annak idején azért tudott mindig győzni, mert egy-két lépéssel a többiek előtt járt, s mire utolérték, ő már új elemeket épített be a gyakorlatába.

Látja, itt egy újabb párhuzam! Mi pontosan így gondolkozunk az edzőmmel, Kovács Istvánnal. Éppen a napokban mondta Kokó bá’, hogy még annak az esélyét is ki kell zárnunk, hogy a vetélytársak egyáltalán reménykedhessenek abban, hogy megelőzhetnek. Persze én sem vagyok legyőzhetetlen, előfordult azért már néhányszor, hogy voltak nálam jobbak is egy-egy versenyen. Leginkább azért, mert olyankor hibáztam vagy mentálisan nem koncentráltam eléggé. A hét végén Montrealban, a selejtezőben leestem a lóról, pedig ilyen nagyon ritkán történik meg velem. De összeszedtem magam. Mégis hogy nézett volna ki, ha a negyedik Európa-bajnoki címemre készülve a döntőben is hibázom? Ezt nem engedhettem meg magamnak. Ne tartson elbizakodottnak, nagyképűnek, de azzal tisztában vagyok, ha tökéletesen megcsinálom a gyakorlatomat, akkor a kínaiakon kívül nemigen tudnak megszorítani a vetélytársak.