Tilos visszavenni a tempóból

K. K.K. K.
2009.03.15. 23:13
Címkék

Kiütötték a legnagyobb riválist. Elégedett?Kiütötték a legnagyobb riválist. Elégedett?

Rosszul tenném, ha hátradőlnék, és tapssal jutalmaznám a labdarúgók teljesítményét – mondta Bobby Davison a Bőcs elleni, 4–1-es diadal másnapján, miközben Bécsben korzózott. – Az első félidőben megfelelő tempót diktáltunk, nyomtunk, próbáltuk a lehető legegyszerűbb módon a tizenhatos környékére juttatni a labdát. Helyzeteink voltak, gólokat szereztünk. A szünetben direkt kiemeltem, nehogy feladjuk a kezdeményezést, hangsúlyoztam, lerombolnánk az első félidőben mutatott futballunk értékét, ha visszavennénk. Erre egy szeleburdi csapat játszott a második szakaszban. Rengeteg rossz passz, érthetetlen döntések jellemezték játékunkat.

Számon kérte a játékosokon a visszaesést?

Közvetlenül a meccs után összeültettem a srácokat, és rögtönzött értékelő beszédet tartottam, amely során elmondtam: egyetlen meccsen sem engedhetjük meg magunknak, hogy lassítjuk a ritmust a vezetés után. Egyrészt nem lenne tisztességes a szurkolókkal szemben, hiszen ők bizonyították, kilencven percig folyamatosan képesek biztatni bennünket, másrészt könnyedén visszaüthet az esetleges jóllakottság.

A vetélytárs Bőcs edzője ugyanakkor amondó: nincs ellenfele a Fradinak, senki sem jelenthet veszélyt az FTC-re.

Megható szavak, de köszönöm, nem kérek belőlük! Ha az én csapatom kerülne lépéshátrányba, jómagam is magasztalnám az előttem állót, hátha feltüzelem vele a többi együttest. Egyszerű provokáció. Eddig is a Ferencvárost akarta elkapni az összes, bajnokságban szereplő gárda, hát még akkor mekkora eredmény lenne számukra megtréfálni az FTC-t, ha a Bőcs edzője kimondja: a Fradi verhetetlen. Szerintem szerencsésebb, ha mindenki a saját dolgával, a maga csapatával foglalkozik.

Miben jobb a tavaszi, a meccseit eddig gólokkal megnyerő Fradi az őszi, többször is megbotló csapatnál?

Én nem látok különösebb differenciát, talán magabiztosabbak lettünk. A télen elvégzett munka alapján mindenki tisztában lehet azzal, erőben felülmúljuk a velünk szembe kerülőt, és ha a kifogástalan fizikum megfelelő koncentrációval is párosul, jönnek az eredmények. De nem kell elájulnunk magunktól, két meccs van mögöttünk, még fejlődnünk kell, mert jöhet egy hullámvölgy, amelyen túl kell jutnunk.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
9 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
17 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
17 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
23 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
26 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
54 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
58 perce