Kalitkák és lehetőségek

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.03.17. 00:29
Címkék
Amíg Telkiben épül, Angliában már régebben felépült, illetve felépültek azok az edzőközpontok, amelyek a sportág fejlesztését szolgálják. Kitekintőnk során Sheffieldbe látogattunk, s megtekintettük a United pazar, a szakemberek szerint a liverpooli Melwood edzőközpontnál is korszerűbb bázisát.

Azt javasolta Terry Robinson sheffieldi klubigazgató, hogy az ő terepjárójával menjünk, mert az építési munkálatok miatt nagy a sár. Az azóta a Ferencváros vezetését felügyelő futballszakember, mielőtt az angliai akadémiák legelőkelőbb bázisai közé sorolt komplexum felé vette volna az irányt, elkanyarodott a város másik végén készülő létesítményhez. Kevin McCabe klubtulajdonos kérésére Sheffield dombos oldalon fekvő részén valósította meg a United azt az egyesület érdekeltségébe tartozó, ugyanakkor a helyi iskolák, magáncégek számára bérbe vehető füves, műfüves, kisebb és nagy méretű pályákból álló komplexumot, amelyet a „Pengék” utánpótláscsapatai számára húztak fel.

A magyar egyesületek hátsó, salakos, göröngyös gyakorlópályáihoz szokott embernek már az akkor félkész, mára átadott terület is lebilincselő látványt nyújtott, hát még az, amikor Terry Robinson behajtott a város másik, vadregényes részén található, a Sheffield United első és tartalékgárdái felkészülését szolgáló, illetve az akadémisták tanulmányainak helyet adó edzőközpontba.

A parkolóban álló sportkocsikból arra következtettünk, a felnőttek tréningje idején érkeztünk, ám mielőtt a luxusjárgányokat kezdtük volna szemrevételezni, Ron Reid, az akadémia igazgatója betessékelt bennünket a város elegáns szállodáinak előteréhez hasonlító lobbiba, és jelezte: ne ragadjunk le a parkolónál, mert lesz még látnivaló…

Nos, miután végigsétáltunk az épületen, benéztünk a rehabilitációs és orvosi szobába, láttuk a számítógépes tantermeket, a hotelt idéző pihenőszobát, megértettük, miért ennyire büszke az általa vezetett komplexumra a direktor.

Pedig a java csak ezután következett.

Előbb megnéztük a fűthető-hűthető, fedett műfüves nagypályát, megtekintettük az egymás mellett fekvő, csodálatos pázsittal borított edzőpályákat, majd átsétáltunk a terület egyik sarkán található fitneszközpontba. A kondicionálóteremmel, uszodával, egészségházzal ellátott épületben legalább tíz szakember segíti az állóképességét fejleszteni szándékozó labdarúgót. Egyébként is olyannyira bő a sheffieldi stáb, hogy durván minden játékosra jut egy szakember, a tartalék együttesben pallérozódókra pedig egyéni szponzor: az akadémia aulájában hatalmas tabló mutatja, melyik fiatalt melyik cég finanszírozza. Mint Ron Ried állítja, ez a játékos fejlődésének a kulcsa, mert így nem a szülőnek akar bizonyítani a srác, hanem már ifistakorban megtanulja, milyen kötelezettséggel tartozik a kenyéradónak.

Ezt a filozófiát támasztja alá az összes pálya hosszanti oldalán észrevehető rácsos kalitka. Amikor az igazgatót arról faggattuk, mire használják az elkülönített részleget, az elöljáró gúnyos mosoly kíséretében csak annyit mondott: „Az a vendégszektor, a szülők helye…”

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
10 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
13 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
26 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
36 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
51 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó napján

Kerékpár
58 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik