Gyors fejre állás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.03.19. 23:56
Címkék

Néhány hete még úgy tűnt, a Hamburg akár három trófeával gazdagabban is zárhatja az idényt, erre előbb a Bundesligában került lépéshátrányba (négy pont a hátránya a Hertha mögött, három fordulóval ezelőtt még kettővel állt jobban nála), csütörtökön pedig 50 perc után úgy tűnt, kiszáll az UEFA-kupából is. Méghozzá a „német hóhér” miatt, Milan Baros ugyanis például a 2004-es Eb-n nagy szerepet játszott a Nationalelf búcsúztatásában, most pedig a Galatasaray csatáraként a szünet előtt és után küldte szinte a pokolba a HSV-t.

A 42. percben rutinos csatárteljesítménnyel harcolt ki tizenegyest (Jerome Boateng csúszott be rossz ütemben), amiből Harry Kewell bombázta a kapuba a labdát, a 48.-ban pedig a kupakör egyik legszebb gólját szerezte. Önmagában Arda Turan gólpassza is zseniális volt, majd a cseh csatár szemtelen emeléssel továbbított az elfekvő Frank Rost kapujába.

Az első összecsapás 1–1-es döntetlenje után akár hátra is dőlhetett volna a Galata, csak éppen német csapat volt a rivális, és ha tallózunk a múltban, tudhatjuk, ellene még a két gól sem életbiztosítás. (És akkor az 1954-es vb-döntőnél kézenfekvőbb példát ne is említsünk.) Most sem volt az. A perui José Paolo Guerrero ugyanis távolról, majd közelről is betalált, és a 60. percben már a Hamburg állt továbbjutásra.

Guerrero az idényben korábban nyolc UEFA-kupa-meccsen egy gólt sem szerzett, most három perc alatt kettőt, a végén Ivica Olic révén a győztes gólt is megszerző HSV pedig a Werder Bremen után második német együttesként bejutott a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
22 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik