Békéscsaba: tiszta haszon

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2009.03.23. 23:25
Címkék

Amikor 1974-ben a viharsarkiak a Kórház utcai sta-ndionban lejátszották életük első NB I-es mérkőzését a Ferencváros ellen, és 1–0-ra győztek, nagy volt a vendéglátók öröme. Az egyetlen gól szerzője Királyvári Károly volt, aki ma a Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE ügyvezetője, és akit arról kérdeztünk, megéri-e a klubnak, hogy az eredetileg szombatra kiírt mérkőzést kedden 19 órakor rendezze a Kórház utcai stadionban.

„Hosszú történet ez – vágott bele az ügyvezető. – A tavaly Szolnokon rendezett, balhés meccsünk után százezer forintra büntették meg a klubunkat, és van egy felfüggesztett büntetésünk is, amely szerint ha március 31-ig újabb botrány adódik, akkor bezárják a stadionunkat, ami a bevétel szempontjából is nagy érvágás lenne. Amikor kiderült, hogy a tévé közvetítené a mérkőzést, azonnal számolgatni kezdtünk. A villanyfényes találkozó ugyan plusz kiadást jelent, de tavaly a Békéscsaba–Ferencváros meccsért ötszázezer forintot kaptunk, ami a mi 42 millió forintos költségvetésünkhöz az idén is nagyon jól jön. Az is igaz, hogy az esti rendezés miatt valamivel kevesebb szurkoló jön ki, ám legalább nem ütközik más szombati találkozókkal a mi meccsünk. Sőt, azóta kiderült, hogy Békés megye több településéről szurkolói buszokat indítanak. Úgy tűnik, nem lesznek kevesebben a lelátón, mintha szombat délután játszanánk, sőt, a televíziós közvetítés jóvoltából pluszbevételhez jutunk. Nem beszélve arról, hogy az esetleges balhénak is kisebb az esélye, hiszen a fővárosból ebben az időpontban nehezebb vonaton Békéscsabára jönni, így a két szurkolótábor konfrontációjának is kisebb az esélye.”

A békéscsa­baiak éves költségvetése mindössze öt százaléka a Ferencvárosénak.

„A Ferencvárosnak szinte minden poszton két azonos képességű játékosa van, nem is lehet igazán meghatározni, hogy kire kellene igazán odafigyelnünk – fogalmazott Kiss János, a lilák edzője. – Kiemelkedő a zöld-fehérek gyorsasága, ezért egyik célunk, hogy igyekezzünk lassítani a játékukat, illetve, amikor tehetjük, felvenni az ő ritmusukat. Akkor lehet igazán keresnivalónk, ha a csapategység és a hit százszázalékos lesz nálunk. Ha az esélyeket kell latolgatnom: a döntetlenben reménykedem.”

Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
11 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
39 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
41 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
58 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik