Tiranában sokat ér a magyar skalp

L. Á.L. Á.
2009.03.25. 00:32
Címkék

„Ha az újságokba mélyedsz, érzed, hogy van egyfajta fociláz, de ha csak Tirana utcáin sétálsz, vagy egy kávézóba beülve beszédbe elegyedsz valakivel, eszedbe sem jut, hogy itt a hét végén sorsdöntő világbajnoki selejtezőt játszik a válogatott”

– jelzi érzékletes példával a helyi újságíró, hogy a média Albániában is teszi a dolgát, felvezeti a szombati albán–magyar párbajt, ami viszont a józanul gondolkodó szurkolókat legfeljebb abból a szempontból érdekli, hogy a válogatott közelebb kerül-e céljához.

Ami nem a vb-szereplésben testesül meg – a remények és a valóság Albániában nem mosódnak össze. Még 2006-ban a német Hans-Peter Briegel vezette együttes világbajnoki selejtezőcsoportjában az ötödik helyen végzett. A pozíciónál lényegesebb adat, hogy a nemzeti csapat tizenhárom pontot gyűjtött – Arie Haan együttese elsősorban ezt a rekordot írná át, amire a magyarok legyőzése esetén még van némi remény, tekintettel arra, hogy a vörös mezesek öt fellépést követően hat ponttal állnak.

Mindamellett a keddi tiranai sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a három pontot nem feltétlenül „fejjel a falnak” harcmodort alkalmazva akarják megszerezni a vendéglátók. „A magyarok ellentámadásokra rendezkednek majd be, azaz a labdavesztések után minden játékosomnak kötelező viszszazárnia, a támadók sem mentesülnek a védekezés alól”

– mondta Arie Haanszövetségi kapitány, amit Ervin Skela, a Cottbus középpályása a türelem szó mantrázásával támasztott alá.

A harci kedvet némi jackpot is fokozza, igaz, az eredetileg beígért summa – fejenként ötezer euró – egy része már biztosan a szövetség bankszámláján marad, a komplett összeg kifizetéséhez ugyanis a válogatottnak Erwin Koeman csapata mellett (még februárban) le kellett volna győznie Máltát, ám az együttes már az első akadályban botlott, hiszen 0–0-val utazott haza a szigetről. A szövetség főszponzora – menteni a menthetőt alapon – különjutalmat ajánlott fel(a prémium összege egyelőre nem publikus), mindazonáltal a mecénás más módját is választhatná a dotációnak. A nemzeti stadion rekonstrukciójára is fordíthatná fölös lekjeit, ez esetben talán az albán válogatott is edzhetne a soros tértmérkőzést megelőzően az arénában, és nem csak a rivális – a gyepet kímélendő…

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
17 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
37 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája