Gerrard szabad kezet akar kapni

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2009.03.26. 23:41
Címkék

Valószínűleg jól példázza Steven Gerrard fontosságát a válogatottban, hogy a németek elleni mérkőzés előtt Fabio Capello több száz kilométeres utazásra kényszerítette a Liverpool játékosát, hogy az angol csapat orvosai is meggyőződjenek róla, tényleg sérüléssel bajlódik-e.

A „háromoroszlánosok” végül kénytelenek voltak lemondani a középpályásról, aki a spanyolok ellen sem léphetett pályára, de szombaton a szlovákok, majd szerdán az ukránok ellen már ismét ott lesz a csapatban, és az utóbbi hetekben mutatott pazar formájával nagy lökést adhat az angoloknak.

„Való igaz, kétségbe voltak esve, hogy nem játszhatok a németek ellen, pedig a klub jelezte, sérült vagyok” – mondta a korábbi esetről Gerrard, aki az Aston Villa ellen mesterhármassal hangolt a válogatottbeli erőpróbákra.

A 28 éves játékost azonban több kritika is érte amiatt, hogy a válogatottban nem tud rendszeresen jól teljesíteni, amit ő is elismert, de hozzátette, Capello érkezése óta ez változott.

„Biztos vagyok benne, hogy jó kapcsolatot tudok kialakítani a kapitánnyal, és ez segít, hogy a válogatottban is ugyanabban a formában futballozhassak, mint a Liverpoolban. Nemrég leültünk beszélgetni a kapitánnyal arról, hogyan hozhatnánk ki belőlem a legjobbat. Úgy érzem, neki köszönhetően javult a formám.”

Az olasz még nem jött rá, hol hasznosíthatná a legjobban Gerrardot, aki eddig három különböző poszton is megfordult a középpályán. A játékos – saját véleménye szerint – akkor a legveszélyesebb, ha nincs pozícióhoz kötve, és a csatárok mögött futballozva szabad kezet kap. „A Liverpoolban leginkább ezen a poszton futballozom, nagyon élvezem a szerepkör adta szabadságot, így bátran lerohanhatom az ellenfelek védőit, miközben a két védekező középpályás mögöttem biztosít. Persze a kapitány dönti el, melyik poszton játszom.”

Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy Capello egy futballista köré akarná építeni a válogatottat, és az olasz szakember egyébként sem arról híres, hogy játékosai kívánságait teljesítené. Gerrard másik óhaja azonban hamarosan valóra válhat. A Pool csapatkapitánya azt nyilatkozta, ha rajta múlik, már most hosszabbítana csapatával, így képviselői legkésőbb nyáron tárgyalóasztalhoz ülhetnek a klubvezetőkkel. Lapértesülések szerint a középpályás 2013-ig hosszabbítaná meg jelenlegi, két év múlva lejáró kontraktusát, amelynek értelmében heti 110 ezer fonttal gazdagodik.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája