Kétszer is javított

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.03.27. 18:03
Címkék

A szűkös anyagi körülmények miatt ezúttal hazai környezetben zárták az úszók a felkészülés második makrociklusát. A válság megnehezíti a helyzetet, ám valószínűleg nem az anyagiak játszották a főszerepet abban, hogy a Komjádi uszodában csütörtökön félhomályban kezdődött meg a Budapest-bajnokság. A fények helyett persze akadtak csillagok – csak éppen lent, a medencében. Verrasztó Evelyn – ugyan ki más? – már a délelőtti előfutamok során is országos csúcsot (54.93) úszott 100 méter gyorson, amelyet délután még tovább javított (54.61). „Készültünk, persze hogy készültünk a versenyre, de most március van, messze vagyunk még a csúcsformától – árulta el a Jövő SC-Veolia versenyzője. – A rekord ellenére továbbra is a kétszáz méter gyorsra, hátra és vegyesre készülök.”

„Evelyn szólt, hogy száz méter gyorson mindenképp úszni akar, ebből sejtettük, készül valamire” – tette hozzá édesapja, Verrasztó Zoltán. Ami az első napot és az egyéni számokat illeti, Cseh László duplázott (200 m gyors, 50 m hát), míg Gyurta Dániel igencsak jónak mondható idővel (1:01.70) nyerte meg a 100 méter mellet.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
6 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
33 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
38 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája