Közel a meglepetéshez

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék
Nagy küzdelemben 8–7-re győzött a TEVA-VasasPlaket a Domino-Honvéd ellen idegenben, és megőrizte veretlenségét.

Szivós Márton kihagyta az ötmé terest, Tóth Márton harmadjára már kihasználta a ziccert, aztán fordított a Vasas. És nyert. Pedig végig a Honvéd vezetett. Három perc volt hátra a játékrészből, amikor jött egy kék sapkás kiállítása, a befújt ötméteres, ráadásként pedig egy cserés kiállítás, amit viszont senki sem értett. A fehérruhások mindkét oldalra kikérték a labdát, mielőtt tudatták volna az értetlen jelenlévőkkel, hogy Varga Dénes végleg kiáll, mielőtt a Domino eldobhatja a büntetőt, amellyel háromgólos előnybe kerülhetett volna. Volna…

A Honvéd szempontjából szépen indult. Noha az első ráúszás után a kedd éjjel tragikus hirtelenséggel elhunyt ifjabb Ocskay Gábor jégkorongozóra emlékezett a Kőér utca, sírásra görbítve minden jelenlévő száját, a nagyszünetre már jókedvű volt a közönség nagy része: vezetett a Domino. Az itt is, ott is berámolt első fórok után a két Varga, Dániel és Dénes még tökéletesen kivitelezett egy kontrát (1–2), ám Gergely Mihály irgalmatlanul nagy kapufás gólja után Vári Attila, majd Molnár Tamás is betalált (4–2).

A viszonylag kevés gól mellett nem unatkoztunk, Katonás Gergő és Vári kétszer is úgy öszszegabalyodott, hogy másodpercekig borogatták egymást a víz alá, amit a bírók igazságos nem fújással nyugtáztak. Akárcsak azt, kevésbé jogosan, amikor Székely Bulcsú szokásához híven „elszáguldott” a szélen, csak éppen Kállay Márk utánanyúlt, így hiába volt a nagy erőfeszítés. „Csucsu” ráadásul a második negyed elején még a sípszó előtt startolt el, végigúszta a labdatartó kosárig tartó távot, aztán csalódva tempózott vissza az újrázáshoz, amelyet elveszített.

A fordulópont előszeleként Hosnyánszky Norbert előnygólja okozott galibát. Szivós ragaszkodott hozzá, hogy ha egy másodperc volt a kiállítás után a negyedből, akkor az ellőtt labda nem juthatott el a hálóig a dudaszó előtt, a zsűri azonban megadta a találatot, alighanem jogosan, mert kettő volt az az egy (4–3). És jött a felütésben említett hercehurca, amely nyomán Nagy Viktor megfogta Szivós ötösét, majd elkezdtek találni a piros-kék bombák, amelyek addig a kapufákat forgácsolták. Hosnyánszky és a semmiből előkerülő Varga Dániel góljával már a Vasas vezetett (7–8). Ezt pedig nagyon ritkán szokták el-, még ritkábban visszavenni tőle.

Nem is sikerült: annak ellenére, hogy a Honvéd remekül játszott, sokkal nagyobb küzdelemre szorítva a címvédőt, mint arra bárki számíthatott, a Vasas továbbra is veretlen, és az alapszakaszban valószínűleg már az is marad.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik