A bátraké a szerencse

Erwin Koeman nem beszél a levegőbe. Persze miért is tenné. Olyan helyről jött, ahol már akkor stabil értékrend köré szerveződött a mindennapi élet, amikor (és azóta is) nálunk még azon folyt a vita, hogy kinek, kiknek az értékei az erősebbek – függetlenül a történelmi környezettől. Persze enyhén szólva is badarság a németalföldi és a magyar társadalmi-gazdasági fejlődést belekeverni egy futballmecscsbe. A tegnapi világbajnoki selejtező kapcsán is csak azért érdemes megemlíteni a magyar csapat holland kapitányának mentalitását, mert irigylésre méltó (és üdvözítő). Arra kötelezi őt, hogy ne ígérjen semmi teljesíthetetlent, ne az álmokhoz, hanem a valósághoz igazítsa a várakozásokat. Nos, Erwin Koeman huszonnégy órával a tiranai mérkőzés előtt csak annyit ígért, hogy testben és lélekben erős, ellentmondást nem tűrően küzdő futballisták képviselik majd Magyarországot. Nem beszélt a levegőbe. A pályán voltak mindegyike erejét megfeszítve küzdött. Ami persze minimális elvárás ezen a szinten, ám emlékezzünk: korábban ezzel is akadtak gondok. Most nem, sőt még az a csoda is megesett, hogy egy-egy hiba után nem omlott össze a labdát eladó, rosszul helyezkedő, gyatrán passzoló játékos, hanem megrázta magát, s tette tovább a dolgát nagy-nagy összpontosítással. A többi nem több részletkérdésnél – legalábbis akkor, ha a magyar futball(válogatott) jelenkori történetét folyamatában nézzük. Más kérdés, hogy ahol nagy a tét, ott az apróságtól is rengeteg függ, sőt gyakran megesik, hogy nüanszok döntenek sikerről és kudarcról. Ezúttal fontos volt, hogy mi szereztünk vezetést, segített, hogy az albánok eleve görcsösen kezdtek, s aztán a hátrány okozta feszültség tovább bénította őket. Miközben a magyar futballisták folyamatosan hozták, amit a kapitányuk ígért: a test és a lélek erejét. A szerencse (mert az is kellett tegnap) pedig – a bátraké. A valós (ön)értékelésnek főszerepe van a tegnapi győzelemben. Érdemes rá építeni a jövőben is. Az álmaink szebbek lehetnek tőle, az ébredés pedig nem lesz keserű.