Edzeni, de hogyan?
Már sohasem lesz olyan, mint korábban.
Gyermekkoruk óta azért dolgoztak, hogy eljöjjön ez a pillanat, hogy az A-csoportos világbajnokságra készüljenek, hogy ott jégre lépjenek, ám ez március 24. óta háttérbe szorult. Már egyikük sem olyan lelkes, mint addig, egyiküket sem az foglalkoztatja, milyen lesz majd Svájcban. A játékosok, a vezetők, élükön Pat Cortina szövetségi kapitánnyal, sőt a szurkolók is kizárólag róla beszélnek. Róla, ifjabb Ocskay Gáborról, a múlt kedden tragikusan fiatalon, 34. életévében, a névnapján elhunyt centerről. A csapat szívéről, lelkéről.
Már sohasem lesz olyan, mint korábban.
Ma elvben kezdetét veszi a háromhetes felkészülés – de hogy ez mit jelent a gyakorlatban, egyelőre senki sem tudja. Szakmáról képtelenség beszélni. A válogatott kapitánya, Kangyal Balázs például sírva mesélte: nem biztos, hogy jégre tud lépni. A játékosok közül nyilvánvalóan mindenki másként dolgozza fel a történteket, megmondhatatlan, mi történik majd. Már csak azért is, mert Cortina mester is úgy érzi, kitéptek egy darabot a szívéből, fájdalma leírhatatlan, kedvenc játékosát, barátját veszítette el.
Már sohasem lesz olyan, mint korábban.
Ami biztos: összegyűlik a társaság, a francia bajnoki döntőt játszó brianconi különítmény, a Ladányi Balázs, Szélig Viktor, Vas Márton trió és a Kezmarok kapusa, Budai Krisztián kivételével minden meghívott eljön, a társaság beül az öltözőbe, aztán… Aztán ki tudja, mi történik. A fiúk várhatóan kibeszélik magukból a kibeszélhetetlent, de hogy képesek lesznek-e belevetni magukat a munkába, rejtély. Szerdán lesz a temetés, nehéz, rendkívül nehéz napok előtt áll a társaság. Nyilván elhangzik majd, hogy az élet megy tovább, hogy Gábor is azt akarná, hogy előre – csak hát mondani könnyű. Mindazonáltal valahogy el kell kezdeni a munkát, méghozzá az odaadó, kemény munkát, hiszen a csapatra váró ellenfelek ereje finoman fogalmazva más kategória.
Hétfőn tehát találkozik a magyar válogatott.
Noha már sohasem lesz olyan, mint korábban.
