Érik a hatalmas meglepetés!

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
2009.03.29. 23:47
Címkék

Két, az idén még veretlen csapat lépett pályára a Bozsik-stadionban, igaz, míg a Pécs győzelmeket, a Honvéd a döntetleneket gyűjtötte az elmúlt időszakban. A nyáron még lehetséges kispesti edzőként emlegetett Róth Antal szerint hízelgő a vélemény, hogy a pécsi csapat már az élvonalban is megállná a helyét: „Jó érzés ezt hallani, az első osztályig azonban még sokat kell dolgoznunk. A mai mérkőzés több szempontból is fontos lehet: egyrészt erőpróba együttesemnek az egyre jobban játszó Honvéd elleni összecsapás, másfelől fontos lépést tehetünk a döntő felé.”

Természetesen a Honvédnál is komolyan vették a mérkőzést, igaz, Kispesten nem titkolják, hogy az európai porond prioritást élvez a másik két sorozattal szemben.

„A bajnokságban szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, a Ligakupa pénzdíja is erős motiváló erő, azonban nekünk most a Magyar Kupa elhódítása és a vele járó nemzetközi szereplés a legfontosabb” – mondta George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa.

A szakadó esőben lejátszott mérkőzés első félidejében mindkét csapat sokat hibázott, az alacsony színvonalú találkozót többnyire csendben figyelték a nézők. A kapuk alig forogtak veszélyben, felépített támadásokat pedig csak elvétve láthattunk.

A Honvéd a második félidőben támadóbb szellemben játszott, több helyzetet is kialakított, de csak kapufáig jutott.

A hajrában aztán jött a csattanó: Nagy Olivér jobb oldali beadását követően Berdó Balázs fejelte a labdát Tóth Iván kapujának bal alsó sarkába. A pécsiek fölöttébb kedvező helyzetből várják az április 8-i visszavágót. Úgy tűnik, érik a meglepetés.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
22 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
27 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
29 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
32 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája