Túlpörögni tilos!
Hosszasan tudnék mesélni arról a Málta elleni meccsről, amelyet 1989 tavaszán játszottunk a Népstadionban. Világbajnoki selejtező volt, nem mindennapi előjelekkel. A kinti találkozót követően, amelyen – nem kis felzúdulást keltve itthon – szégyenszemre csak 2–2-t értünk el, Mezey György lemondott, és Bicskei Bertalan vette át az irányítást. Így már ő ült a kispadon, amikor kifutottunk a Népstadion gyepére, és bizony kilencven percig szenvedtünk. Egy bizonyos Busuttil, aki kint is rúgott nekünk kettőt, már a hetedik percben bevette Disztl Péter kapuját, s mi csak futottunk az eredmény után. Rendkívül görcsösen futballoztunk, mindenki győzelmet várt tőlünk, és mi képtelenek voltunk elviselni a ránk nehezedő nyomást. Boda Imre egyenlített, de a végén a máltaiak kihagytak két ziccert, és nekünk kellett örülnünk a döntetlennek.
A mostani csapat nem eshet ebbe a csapdába, és véleményem szerint nem is esik. Láttam az albánok elleni találkozót, és azt mondom, megvan a kellő magabiztosság és önbizalom, amely a siker záloga lehet. Ugyanakkor van néhány megjegyzésem a tiranai mérkőzéssel kapcsolatban. Azt olvastam, hogy Gera Zoltán nem hatékony a védekezésben, ezért nem játszott. Én ezt nem így látom. Az ő szellemisége és kreativitása bizony hiányzott, különösen a második félidőben, amikor a hazaiak veszélyeztettek. Ha az albánok pontosabban fejelnek néhány szituációban, nem ússzuk meg kapott gól nélkül. De a lényeg a győzelem, így most újra sorsdöntő meccs előtt állunk. Nem szabad túlpörögni, ez a legfontosabb. Higgadtan, türelmesen kell futballozni, és kíméletlenül kihasználni az adódó ziccereket. Ha megszerezzük a vezetést, onnantól kezdve már nem lehet gond, megvan a meccs. Hiszek a csapatban, és lehet, hogy megmosolyognak, de a továbbjutásban is. A szerdai győzelem után több hónap áll a kapitány rendelkezésére, hogy még inkább összerázza a válogatottat. A portugálok most nem jobbak nálunk, és itthon a svédeket is megverhetjük. De ehhez alap, hogy bedaráljuk a máltaiakat.
