A Falco nyerte meg a vasiak csatáját

2009.04.05. 01:32
Címkék
Csak nyolc percig volt nyílt a Magyar Kupa első elődöntője, ezt követően a házigazda Falco állva hagyta a Körmendet, és fölényes győzelemmel, 26 pontos különbséggel jutott be a vasárnapi döntőbe.

Fértek volna még a csarnokba.

Nem voltak kevesen, de akadt üres szék is bőven, különösen az tűnt fel, hogy a közeli Körmendről a vártnál jóval kevesebben ruccantak át Szombathelyre. Pedig csapatuknak ez volt az utolsó esélye, hogy maradandót alkosson ebben a bajnoki évben, hiszen a bajnokságban nem kerülhet az első nyolc közé, ami igen ritkán fordult elő a klub életében.

Maradt egyedüli vigasznak a Magyar Kupa, ami pedig a formát illeti, ráfért az együttesre a szurkolói buzdítás…

Talán kevesen hitték el, hogy az ősi ellenfél, a Falco otthonában kedvenceik képesek lesznek a bravúrra, ezért keltek útra a szokottnál kevesebben.

Akik viszont eljöttek, azokra nem lehetett panasz, szurkoltak becsülettel, nem rajtuk múlt, hogy a csapattal együtt ők is lógó orral utazhattak haza.

Reményeik csupán az első negyed hajrájáig éltek. Addig a Körmend irányított, George Banks egymás után háromszor is bravúrosan blokkolt a saját palánkja alatt, és pontosan célzott a másik oldalon, Fodor Márton ügyes kosarakat szerzett – a Falco ekkor még csak kullogott ellenfele után. Ám a fák nem nőnek az égig. A házigazda a 8. percben vette át a vezetést, és a mérkőzés hátralévő részét szombathelyi fiesztaként lehetne tömören összefoglalni.

A második negyed eleje például rémálomként marad meg a körmendiek emlékezetében: a Falco 10–0-s rohammal elhúzott, és ezzel lényegében el is dőlt, hogy vasárnap melyik csapat léphet pályára a döntőben. A meglepetésre nem kezdő Kálmán László beállásával színesedett is a hazai csapat játéka, a szép kosarakat parádés átadásokkal vegyítette. A zömmel alacsonyabb vendégek időnként nyomasztó hátrányba kerültek saját palánkjuk alatt, Trummer Rudolf például már a második negyed első percében megszerezte harmadik faultját. Horváth Zoltán és Ivan Perincic pedig élt, mint hal a vízben, kedvükre szédítették a gyűrű alatt a tehetetlen körmendieket. Utóbbi teljesítményéről sokat elárul, hogy már a nagyszünetben 17 pontnál tartott, emellett a védekezésben is jeleskedett.

Ezt azért is érdemes kiemelni, mert a harmadik negyedtől már tényleg csak a Falco győzelmének különbsége volt a kérdés, és egyik csapat sem a védekezésben csillogtatta erényeit. A hazai közönség szebbnél szebb akciókban gyönyörködhetett, a vendégek pedig ekkorra már meg is adták magukat. Szrecsko Szekulovics azt is megengedhette magának, hogy az utolsó negyedre a cseresort küldje pályára, a kezdőket pedig pihentette.

Természetesen a döntőre.

Legfrissebb hírek

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
6 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
10 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
19 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
24 perce

Továbbra sem megy a gólszerzés a Milannak, ki is kapott a Sassuolótól

Olasz labdarúgás
28 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is győzött, elvitte az összetetett is a Romandiai körversenyen

Kerékpár
30 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: BVSC-Zugló–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
39 perce
Ezek is érdekelhetik