Fértek volna még a csarnokba.
Nem voltak kevesen, de akadt üres szék is bőven, különösen az tűnt fel, hogy a közeli Körmendről a vártnál jóval kevesebben ruccantak át Szombathelyre. Pedig csapatuknak ez volt az utolsó esélye, hogy maradandót alkosson ebben a bajnoki évben, hiszen a bajnokságban nem kerülhet az első nyolc közé, ami igen ritkán fordult elő a klub életében.
Maradt egyedüli vigasznak a Magyar Kupa, ami pedig a formát illeti, ráfért az együttesre a szurkolói buzdítás…
Talán kevesen hitték el, hogy az ősi ellenfél, a Falco otthonában kedvenceik képesek lesznek a bravúrra, ezért keltek útra a szokottnál kevesebben.
Akik viszont eljöttek, azokra nem lehetett panasz, szurkoltak becsülettel, nem rajtuk múlt, hogy a csapattal együtt ők is lógó orral utazhattak haza.
Reményeik csupán az első negyed hajrájáig éltek. Addig a Körmend irányított, George Banks egymás után háromszor is bravúrosan blokkolt a saját palánkja alatt, és pontosan célzott a másik oldalon, Fodor Márton ügyes kosarakat szerzett – a Falco ekkor még csak kullogott ellenfele után. Ám a fák nem nőnek az égig. A házigazda a 8. percben vette át a vezetést, és a mérkőzés hátralévő részét szombathelyi fiesztaként lehetne tömören összefoglalni.
A második negyed eleje például rémálomként marad meg a körmendiek emlékezetében: a Falco 10–0-s rohammal elhúzott, és ezzel lényegében el is dőlt, hogy vasárnap melyik csapat léphet pályára a döntőben. A meglepetésre nem kezdő Kálmán László beállásával színesedett is a hazai csapat játéka, a szép kosarakat parádés átadásokkal vegyítette. A zömmel alacsonyabb vendégek időnként nyomasztó hátrányba kerültek saját palánkjuk alatt, Trummer Rudolf például már a második negyed első percében megszerezte harmadik faultját. Horváth Zoltán és Ivan Perincic pedig élt, mint hal a vízben, kedvükre szédítették a gyűrű alatt a tehetetlen körmendieket. Utóbbi teljesítményéről sokat elárul, hogy már a nagyszünetben 17 pontnál tartott, emellett a védekezésben is jeleskedett.
Ezt azért is érdemes kiemelni, mert a harmadik negyedtől már tényleg csak a Falco győzelmének különbsége volt a kérdés, és egyik csapat sem a védekezésben csillogtatta erényeit. A hazai közönség szebbnél szebb akciókban gyönyörködhetett, a vendégek pedig ekkorra már meg is adták magukat. Szrecsko Szekulovics azt is megengedhette magának, hogy az utolsó negyedre a cseresort küldje pályára, a kezdőket pedig pihentette.
Természetesen a döntőre.
