Csak egyetlen legény maradt

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.04.05. 01:32
Címkék

Pénteken a milánói torna Európa-bajnokságon, a férfiak selejtezőjében magyar szempontból minden ellentétesen történt, mint a csütörtöki női versenyen.

Akkor Gombás Laura a szerencsének – és persze a nagyobb hiba nélkül bemutatott gyakorlatainak – is köszönhette, hogy az egyéni összetett verseny fináléjába jutott. Pénteken ellenben Hetrovics Marcell és Hidvégi Vid is túl sokat hibázott ahhoz, hogy szombaton magyar tornászért szoríthassunk a 24-es döntőben. A kontinensbajnokság előtt a szakvezetőség Hidvégitől az összetett finálé mellett lólengésben a döntőbe jutást sem tartotta elképzelhetetlennek, ehhez viszont a magyar fiúnak ezen a szeren meg kellett volna mutatnia, amit tud. Csakhogy leesett a lóról, s a rontás sokba került.

„Huszonhatodik lettem, Marci pedig huszonötödik, mindketten tartalékok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy szombaton ugyanúgy ki kell jönnünk a csarnokba, be kell melegítünk, akkor dől el, van-e visszalépés. Szomorú vagyok, s elismerem: ennyi hiba nem fér bele” – értékelt Hidvégi.

A nap pozitívuma, hogy Berki Krisztián a negyedik helyen (15.475) kvalifikálta magát a lólengés fináléjába. Szalontai István (ugrás, talaj, nyújtó), Czingli László (korlát, gyűrű, talaj) és Rácz Attila (korlát, ló, nyújtó) egyik szeren sem jutott a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
22 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája