Dzsudzsák pazar gólt lőtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék

Többek között Babos Gábor védéseinek köszönhető, hogy legfeljebb öt pont hiányzik az AZ történetének második bajnoki címéhez. Az 1981-ben egyszer már csúcsra érő (azóta csak a három nagy, a PSV, az Ajax és a Feyenoord volt bajnok) AZ a papírformának megfelelő hazai sikere (az ADO-t még akkor is illett simán megvernie, ha félidőben hátrányban volt) mellett abból húzott hasznot, hogy a Twente nem bírt az NEC-vel. Babosék ugyan ötmeccsesre nyújtották a nyeretlenségi sorozatukat, de az eredmények kedvező alakulása miatt még mindig eséllyel pályáznak az Európa-ligába jutást eldöntő rájátszásba kerülésre.

Ott akár a PSV-vel is találkozhat az NEC, mert Dzsudzsák Balázs címvédő csapata még mindig csak ötödik, de csökkentette a Heerenveennel szembeni hátrányát. Az eindhoveniek a „magyar belharcban” a Vermes Krisztiánnal felálló Spartát győzték le, a támadó főszereplésével.

Dzsudzsák aktívan kezdett, de a 41. percig annyi szerencséje volt a lövésekkel, mint szerdán Málta ellen. Akkor azonban egy visszahúzós csel után elegánsan kilőtte a bal felső sarkot, és megtörte a hazaiak ellenállását. Ez volt a nyolcadik bajnoki gólja a szezonban, ami karriercsúcs (és a második legtöbb az idei PSV-ben), a csapat pedig a végül fölényes sikerével kilencmeccsesre nyújtotta a rotterdami Sparta elleni veretlenségi sorozatát.

Legfrissebb hírek

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
9 perce

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
17 perce

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
18 perce

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
31 perce

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
41 perce

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
49 perce

Kosárlabda: a Szolnok könnyedén győzött a Pécs ellen

Kosárlabda
52 perce

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik