Rátgéber: útban a halhatatlanság felé

2009.04.05. 01:32
Címkék

Rátgéber László ismeri csapatát, tökéletesen tisztában van minden egyes játékosa jó és rossz tulajdonságaival. A meccs előtti este azt mondta: „Ha azt játszuk, amit gyakoroltunk, gyönyörű kosárlabdát láthatnak a szurkolók, és nyerni fogunk.” Nos, gyönyörű kosárlabdát láthattak a rajongók, a hozzáértők egyöntetű véleménye szerint nem játszottak még az Euroliga történetében olyan magas színvonalú találkozót, mint amilyen a Szpartak Moszkva 83-74-es győzelmével végződő elődöntő volt a Jekatyerinburg ellen. A játékosok végig átérezték, mi a tét: ugyanis ha nyernek vasárnap is, akkor zsinórban harmadszor ülhetnek Európa trónjára. Ez pedig eddig még egyetlen együttesnek sem sikerült. Most a remek magyar szakember vezetésével sikerülhet. „Tudjuk, hogy nincs még vége, egy meccset még nyernünk kell. Ha így játszunk, nyerni is fogunk!” – mondta Rátgéber László, aki életében először emelheti magasba vasárnap a serleget.

Legfrissebb hírek

Újpest: három játékostól már elköszöntek, de mások is távozhatnak

Labdarúgó NB I
11 perce

Sinner egy óra alatt lerendezte Zverevet, az idei negyedik ezrest is megnyerte

Tenisz
19 perce

F1, Miami Nagydíj, verseny

F1
22 perce

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
26 perce

Női kézilabda MK: Győri Audi ETO–DVSC döntő

Kézilabda
38 perce

Puskás–Suzuki-kupa: hatodik lett a Sportingtól vereséget szenvedő Honvéd

Minden más foci
40 perce

Atlétika: országos csúcsot futott a magyar női 4x100-as váltó Botswanában

Atlétika
42 perce

Véget vetett vereségsorozatának a Celta, a Rayo nyerte meg a madridi kiscsapatok derbijét

Spanyol labdarúgás
52 perce
Ezek is érdekelhetik