Begyötörték magukat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.12. 02:53
Címkék

A Detroit Pistonsé lett az utolsó kiadó hely az NBA 16 csapatos rájátszásában. Az előző években a főcsoportja első helyéért küzdő gárdának meg kellett szenvednie, hogy zsinórban nyolcadszor is az egyenes kieséses szakaszba jusson, de még mindig több vereséggel (40) áll, mint győzelemmel (39).

A detroitiak 100–93-ra győzték le hazai pályán a playoffba kerülés reményéről hetekkel ezelőtt lemondó New Jerseyt, amelynek edzője, Lawrence Frank az alapszakasz végét csapatépítéssel, a fiatalok kipróbálásával tölti. A Pistons vezetősége is valami hasonlót tervezett az idény előtt, tavaly nyáron azonban csak a tréner személye változott (Flip Saunders helyett Michael Curry ült a padra), a játékoskeret magja megmaradt.

Aztán november elején megtörtént a nagy csere: Chauncey Billups és Antonio McDyess Denverbe távozott (McDyesst szinte azonnal elbocsátotta a Nuggets, majd a csatár visszatért Detroitba), Allen Iverson pedig érkezett. A változtatás nem jött be, Iverson nem találta a helyét, derékfájdalmai miatt már nem is a csapattal edz. A Pistons székházában egyetlen jel utal arra, hogy még a gárda tagja: az üresen hagyott öltözőszekrénye fölötti névtábla.

Az együttesre rossz hatással volt a hercehurca, ami abból is látszik, hogy mostanáig tartott a rájátszásba jutásért folytatott küzdelem. (A 2004 óta tartó, 259 meccses hazai telt házas sorozat is megszakadt februárban.) Nincs is mit szépíteni, Iverson nélkül erősebb a Pistons, mint vele. Hogy ez mire lesz elég a playoffban, más kérdés.

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
22 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik