Latvala bukott, mégis tesztel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.12. 02:53
Címkék

Jari-Matti Latvala az Autosport magazinnak beszélt Portugáliában elszenvedett balesetéről: az idény első három versenyéből kettőn vezetői hiba miatt kieső Latvala az élen állt Portugáliában, amikor az egyik hegygerincen megcsúszott, s 17 bukfencet követően állt meg a hegyoldal alján.

„Az én hibám volt – mondta Latvala. – Fokozottan veszélyes kanyar volt, erre figyelmeztetett is az itinerünk, amelyet előző este megváltoztattam. A kanyarhoz érve éreztem, hogy nem tudunk bekanyarodni, ezért a szalagkorláthoz »ragasztottam« a kocsit, ám átbukfenceztünk rajta. Minden pillanatára emlékszem, közben arra gondoltam, hogy meg fogunk halni, amikor pedig épségben leértünk, arra, hogy ez volt az utolsó versenyünk. Ez volt életem legnagyobb balesete – a csapatnak és az FIA szigorú biztonsági előírásainak is köszönöm, hogy élek.”

Latvala azt mondta, azonnal autóba kell ülnie, hogy mihamarabb túltegye magát a történteken, és Malcolm Wilson csapatfőnök személyében megértő emberre talált. Hétfőn már ő tesztelte az Argentin ralira felkészítendő Focust, pedig most Mikko Hirvonenen lett volna a sor.

„Vezetnie kell, az segít neki – mondta Wilson. – A csapat mögötte áll. Borzasztó látvány volt, nem hittem, hogy néhány órával a baleset után beszélgetni fogok a pilótával és navigátorával.”

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
21 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik