Nem trükköznek, győznek

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, KEMÉNY KRISTÓFA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, KEMÉNY KRISTÓF
2009.04.12. 02:53
Címkék
A tabella utolsó helyén álló REAC ellen sem parádézott az Újpest, de győzött, s továbbra is a Soproni Liga tabellájának az élén áll. A lila-fehérek sokat dolgozva, tudatosan futballozva nyertek a REAC ellen, s ezúttal is akadt olyan momentuma az együttes játékának, ami kiemelkedő volt.

Sokan mondják az Újpestre, hogy nem futballozik különösebben látványosan.

Nos, van ebben valami, hiszen Szentes Lázár csapata nem szokta megszórni az ellenfeleket, a lila-fehérek vezetik a bajnokságot, de eredménysorukban nem szerepel egy nagyobb különbségű siker sem. A Megyeri útiaknak ugyanakkor jelentős előnyük van a többi csapathoz képest: megnyerik a meccseiket...

Nem volt ez másként a REAC ellen sem, s ennek különböző, ám markáns okai is voltak.

Egy: Kabát Péter lélektanilag fontos pillanatban szerezte meg a vezetést az Újpestnek, hiszen az első félidő közepén a REAC futballistái már szép lassan kezdték elhinni, hogy csakúgy, mint tavaly, amikor 4–4-et játszottak a Megyeri úton, ismét meglepetést tudnak szerezni. A támadó gólja után azonban világossá vált, hogy az Újpest uralja a mérkőzést.

Kettő: a második félidő úgy indult, ahogy azt listavezető nem engedheti meg magának az utolsó helyezett ellen, ugyanis a REAC kijött a szorításból, s elkezdett bátran támadni. Azonban ebben a periódusban az újpestiek védelme megingathatatlan volt, és ez átsegítette a nehezebb perióduson (is) az együttest.

Három: a mérkőzés hajrája előtt Mario Bozsics – kulcsfigura volt a mérkőzésen – olyan mesteri gólt szerzett, amely miatt érdemes volt szombat este kilátogatni a Szusza Ferenc Stadionba. A bosnyák válogatott légiósának bombagóljával el is dőlt a meccs, s összeesett a REAC is. Ez volt az a pillanat, amikor a tudás végképp legyőzte az akarást. A középpályás is olyan futballista, aki a fontos pillanatokban szerzett gólokra specializálódott. Ráadásul kevéssel a mérkőzés vége előtt Simek Péter is a legjobban teljesítő újpesti futballisták közé került: a szélső két gólpasszt hozott össze a meccsen, bizonyítva, hogy ugyan jelenleg csak kiegészítő ember Újpesten, de ha beszáll, akkor a legjobbak közé tartozik.

Összeségében a REAC elleni mérkőzés után sem mondhatott a semleges szemlélő mást, mint azt, hogy az Újpest különösebb parádé nélkül futballozik, de...

Képes mindegyik ellenfelét legyőzni.

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
8 perce

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
9 perce

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
18 perce

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
40 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
46 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
49 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
50 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik