Garnett nélkül a Boston?

2009.04.17. 23:19
Címkék

Döbbenetes, egyben szomorú hírről számoltak be az internetes honlapok a rájátszás előtti napokban. A Boston Celtics egyik legjobbja, a 2007-ben a zöld-fehérekhez kerülő Kevin Garnett sérülése miatt az egész rájátszást kihagyhatja, legalábbis Doc Rivers főedző nyilatkozata szerint. A 32 éves erőcsatár, aki 2008-ban bajnoki aranyéremhez segítette a Celticst, február 19-én az Utah Jazz elleni meccsen kezdte el fájlalni a jobb térdét, majd egy hónapig nem is lépett pályára. Márciusban visszatért ugyan, de a hat nap alatt lejátszott négy meccs egyikén sem töltött 18 percnél többet a parketten, s azóta sem játszott. „Kevin nem lesz olyan állapotban, hogy pályára léphessen. Az alapján, amit az edzésen láttam tőle, még az sem zárható ki, sőt talán inkább valószínű, hogy a rájátszást nélküle kell megvívnunk” – jelentette ki Rivers. A 211 centis klasszis térde már a futástól és a kerékpározástól is bevizesedik, aligha valószínű, hogy a playoffban megszokott kemény ütkezéseknek kiteszik a sérült testrészt. Garnett igazi harcos, mindent megtett a felépüléséért, de ezt a csatát, úgy tűnik, elveszti. Rivers szerint a játékos először őrjöngött, majd megnyugodott, és elfogadta, ebben az idényben vélhetően már nem segíthet csapatán. Nélküle pedig, talán mondani sem kell, a Celtics címvédési esélye alaposan csökkent.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
35 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
35 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik