A bajnoki sorrend dönt

2009.04.19. 01:13
Címkék
Most akkor melyik csapat indulhat a következő idényben az Euroligában: a Szeviép-Szeged vagy a MiZo Pécs 2010? Ez a kérdés foglalkoztatja a szurkolókat, meg általában a magyar női kosárlabda iránt érdeklődőket péntek este óta, amikor kiderült, hogy a csongrádiak megverték a baranyaiakat a bajnoki elődöntőben.

„A FIBA által kiírt egyéb nem zetközi kupákban a sportszervezetek bajnoki sorrend szerint kapnak nevezési lehetőséget, tekintettel a magyar sportszervezetek indulási lehetőségeire és az esetleges nem indulásokra” – áll a honi kosarasszövetség 2008– 2009-es női bajnokságra vonatkozó versenykiírásának 16. paragrafusában, azon belül a 3. pontban. Amely így folytatódik: „Az indulási engedélyt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége jogosult megadni, miután megvizsgálta a sportszervezet gazdasági alkalmasságát. Azonos indulási jogosultság elbírálása is az MKOSZ hatáskörében történik.”

Ennek alapján a helyzet egyértelműnek tűnik, de miután még a hivatalos irat is meglebegteti a nem indulás lehetőségét, azzal kezdtük a kérdezősködést, hogy felhívtuk Domokos Mihályt, a szegediek ügyvezetőjét, történetük során először vállalják-e a földrész legrangosabb sorozatának szakmai és nem utolsósorban anyagi kihívásait. Az elöljáró időt kért: „Még nem tudok válaszolni, mert a hétvégére tekintettel beszélgetéseink a támogatóinkkal csupán a gratulációkra korlátozódtak. Folyamatos fejlődésünkkel felértünk a Pécshez és a Sopronhoz, amivel nem szeretnénk megelégedni, hanem tovább akarunk építkezni.”

A következő, akit megkerestünk az ügyben, Bodrogváry Iván, az európai szövetség női bizottságának elnöke volt, a sportdiplomata pozíciójánál fogva illetékesnek tűnt az ügyben. Őt arról faggattuk, menynyire vannak bebetonozva az Euroliga mezőnyébe az eddigi indulók, elképzelhető-e az alanyi jogon való szereplés. Íme, a válasz: „Nincs franchise-rendszer, az biztos. Elvileg Magyarországnak két helye van, de mostantól mindent el fogok követni, és a legmesszebbmenőkig el fogok menni annak érdekében, hogy három legyen, ehhez viszont nagyon nagy lobbitevékenységet kell folytatni.”

Pusztán érdekességképpen: volt már korábban három klubunk a női Euroligában, a 2004– 2005-ös évadban, amikor az előző szezonban bajnoki második

és Magyar Kupa-győztes Szolnok is csatlakozott a Pécs, Sopron duóhoz. Akkor három csoportban 21 csapat szerepelt az alapszakaszban, míg legutóbb négy csoportban 24 klub kezdte meg a versengést, tehát még nőtt is a mezőny, amelybe Oroszország és Franciaország egyaránt négynégy együttest delegálhatott. Utóbbi ország csapatai közül három is kiesett a csoportkörben, kettő ráadásul sereghajtóként, a Pécs pedig, ugye, negyeddöntős volt…

Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
14 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
33 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
34 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
35 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
52 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik