Háromnegyed óra izgalom

2009.04.19. 01:13
Címkék

Miután a Veszprém legyőz te az FTC-t az első elődöntőben, és már mindkét csapat ellenfélre várt, ünnepélyesen megnyitották a Magyar Kupa négyes döntőjét, sportszerű játékot és jó szórakozást kívánva mindenkinek. Az első meccs érintettjeinek egy része időközben hazament, megérkezett viszont a tekintélyes létszámú gyöngyösi lokálpatrióta társaság, hogy a honi első osztályban középcsapatnak számító együttest „beszurkolja” a döntőbe a KEK-negyeddöntős Szeged ellen.

Bár az alföldi gárda végig kézben tartotta a mérkőzést, a mátraalji csapat játéka is méltó volt az esemény rangjához. A csata három negyedénél például Kiss Imre nagy találataival többször is feljött két gólra a Gyöngyös. Kiss változatosan lőtte ki a sarkokat, a jobbátlövő posztjáról is adott hosszú, látványos átadást Nigrinyi Tibornak, aki vidáman megélt a bal szélen.

A balátlövő posztjáról Marian Kleiss közben csaknem hetvenszázalékosra tornázta fel a lövési statisztikáját, s minthogy tizennegyedszer dobott kapura – ezúttal talpról, irtózatos erővel – a meccs legjobbjának minősült. A lövések hatástalanítása ennek ellenére a csereként beálló Puljezevics Nenadnak jobban ment, mint Dragan Marjanacnak, míg a Szeged a túloldalon eredményesen rombolta a gyöngyösi védőfalat, nem csak az átlövésekkel.

A kemény, egykor a Szegedet és a Veszprémet is szolgáló védőspecialistát, Habuczki Tamást alaposan megpuhították, egy ütközésnél úgy megsérült a karja, hogy a kötés alapján vasárnap sem tudja majd felvenni a harcot. Pedig az FTC ellen a KEK lesz a tét, miután a trófeáért harcoló két nagycsapat az ősztől megint a BL-ben szerepel.

Hajnal Csaba veszprémi ügyvezető és a szegedi szláv edzőstáb barátsággal üdvözölte egymást, a tavalyi, majdnem tömegverekedésbe torkolló kupadöntőt vasárnap sem óhajtja felidézni senki.

Legfrissebb hírek

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
16 perce

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
22 perce

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
36 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
38 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
59 perce

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
1 órája

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik