Hétközi forduló a Cseh Kupában

2009.04.19. 19:52
Címkék
Kiegyenlített harcot ígér a Cseh Kupa negyeddöntőjének három mérkőzése. Két találkozón élvonalbeli gárdák mérik össze az erejüket, a csapatok helyezése alapján a Liberec (3.)–Teplice (7.) összecsapás a rangosabb. A bajnokságban ugyanebben a szereposztásban a házigazda 1–0-ra győzött, és az utóbbi évek egymás elleni mérkőzései is Liberec-fölényt mutatnak, a vonatkozó mutató 6–2–0. A Liberec otthon még veretlen, az egyenlege 8–4–0. A gárda februárban kapott ki legutóbb, azóta nyolcszor játszott, négyszer győzött, négyszer ikszelt. A Teplice március közepén hasalt el legutóbb, azóta ötször játszott kétszer nyert, háromszor remizett, az idegenbeli mutatója 2–4–5. Az első mérkőzésen gól nélküli döntetlenre végeztek.
Elsőosztályú csapatok küzdenek a Plzen (9.)–Sparta Praha (2.) találkozón, amely a bajnokságban 1–1-re végződött. A házigazdának mostanában nem nagyon megy fővárosi riválisa ellen, a legutóbbi öt otthoni mérkőzésükön mindössze két pontot szerzett. A Sparta tekintélyes hátrányba került az éllovas Slaviával szemben, pedig legutóbb november közepén kapott ki tétmérkőzésen, ám túl sokszor ikszelt, az adott időszak mérlege 4–5–0. Fordítot felállásban 0–0-ra végeztek.
Az Ostrava–Slovácko mérkőzésen a házigazda az élvonalban, a látogató a másodikban szerepel, ennek ellenére az odavágón az akkor pályaválasztó Slovácko szerzett 1–0-s előnyt. Ebben a leosztásban a 2006–07-es idényben találkoztak legutóbb, akkor a rendező 1–0-ra győzött, és az utóbbi években is eredményesen szerepel, hiszen a mérkőzések egyenlege 4–2–0. Mostanában nem remekel a bajnokságban, a legutóbbi öt meccsén mindössze egy pontot gyűjtött. A Slovácko 1–5–5-ös túramérleggel a 12. helyen áll a második osztályban, viszont a legutóbbi öt mérkőzését veretlenül tudta le, a teljesítménye 1–4–0. Van esélye arra, hogy megszorongassa élvonalbeli vendéglátóját.

Oroszlánszívű, a papírformára fittyet hányó fogadók figyelmébe ajánljuk:

+ A Brest nem üres kézzel távozik a Reimstől (081)

+ A NAC Breda legalább egy pontot elcsór a Twentétől (089)

+ A Cardiff nem jár teljes sikerrel a Charltonnál (101)

+ A Bristol Rovers nem tudja győzelemre váltani a hazai pálya előnyeit a Brighton ellen (104)

+ Nem kap ki az Ath. Bilbao a Numanciánál (126)

+ A Lokomotiv Moszkva megfricskázza a CSZKA Moszkvát a kupában (145)

+ Az Austria Wien nem győz a WienerNeustadt ellen (159)

+ A Málaga legalább egy pontot elvisz az Osasunától (169)
Legfrissebb hírek

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
15 perce

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
21 perce

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
36 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
37 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
58 perce

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
1 órája

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik