Mindkét kapus hibázott

2009.04.19. 01:13
Címkék
Parázs meccset játszott a Kecskemét és a Szombathely. A fordulatos találkozó főszereplői a kapusok voltak, hiszen mindketten kapitálisat hibáztak, ám végül a hazai Romeo Mitrovic ünnepelhetett győzelmet.

Egyértelmű volt, hogy a Kecs kemét–Haladás bajnokinak jó játékot kellett hoznia. Egyrészt a két együttes korábban már bizonyította, hogy tud jól futballozni, másfelől a játékosok végképp nem mondhatták, hogy bármiféle tét nyomná őket.

Felszabadult futballt várhattunk, és lényegében meg is kaptuk.

Gyorsan kiderült, hogy a találkozó főszereplői a kapusok lesznek. A kecskeméti Romeo Mitrovicot hamar utolérte a végzet. Azt mondják az ezen a poszton szereplőkről, hogy kicsit bolondok, de aki látta a gólt, amit a lila-fehérek légiósa kapott, nem is csodálkozik ezen. Mert tényleg bele lehet őrülni abba, ha egy kapufáról visszapattanó labda az ember lábáról a saját hálójába vágódik.

S miközben Romeo Mitrovic legszörnyűbb rémálma vált valóra, a másik oldalon Rózsa Dániel egyenesen parádézott. A jó felépítésű szombathelyi kapus minden tekintetben úr volt, hiszen hiába vezette rá hazai játékos egy az egyben a labdát, vagy éppen jött távoli lövés, rendre megfelelő megoldást választott. Aztán az amúgy igencsak szórakoztató és izgalmas első félidő végét Rózsa Dániel sem úszta meg, tizenegyesből gólt kapott. Kétségtelen, remekül vetődött, csak míg ő jobbra ment, a labda balra, ezzel a góllal egyenlített a KTE.

A második félidő első felének fokmérője az volt, hogy egyik kapusnak sem kellett játékba avatkoznia, még kirúgást sem kellett elvégezniük. A pályán nemhogy szép akció nem futott végig, de még egy lecsorgó labdából sem alakult ki helyzet. Aztán amikor először a kapu közelébe ment a labda, annak is csak a vendégek örültek, merthogy 27 percnyi játék után bejött az első vendégziccer, amiből gól is született. Ami ennél is érdekesebb, hogy

nem sokkal később az addig a mezőny legjobbjának számító Rózsa Dániel is hibázott egy méreteset. Majdnem akkorát, mint korábban kecskeméti kollégája, hiszen ő a tizenhatos előtt Francis Litsingibe bombázta a labdát, és ebből gól is született – lám, pozitívból gyorsan negatív hős lett a kapus... A lélektani előnybe kerülő Kecskemét nem sokkal később megszerezte az újabb gólt, s ezzel a győzelmet is. A játék összképét illetően a Kecskemét győzelme mindenképpen megérdemelt: bár kapusa, Romeo Mitrovic nem mutatott be bravúrokat, mégis ünnepelhetett, ugyanakkor a sokáig jól védő, ám később nagyot hibázó Rózsa Dániel, csapatával pont nélkül mehetett haza.

Legfrissebb hírek

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
16 perce

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
22 perce

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
36 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
38 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
59 perce

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
1 órája

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik