Tovább tart a túlélőtúra

2009.04.19. 01:13
Címkék
Aczél Zoltán, a válogatott pályaedzője ellenfélként tért vissza Rákospalotára, és keserű szájízzel távozott a két kiesőjelölt csatája után: REAC 3–1-re győzött a BFC Siófok ellen, így egy pontra megközelítette riválisát a tabellán. A zenészből lett palotai vezetőedző, Hevesi Tamás első élvonalbeli győzelmét ünnepelhette.

Ütemes dobszóval hangolt a mér kőzésre a maroknyi rákospalotai kemény mag, fiatalemberek szurkolásától visszhangzott az üresen tátongó stadion. A műsorközlőtől érkezett az erősítés: a vascölöpökre állított hangszórókból mai klubslágerek hangzottak fel. Úgy fest, szakítottak a hagyományokkal Rákospalotán, kukába hajították a hetvenes évek diszkózenéinek feldolgozásait. Csakhogy így talonba került az „I will survive!”, azaz szabad magyar fordításban a „Túl fogom élni!” című örökzöld is, holott amíg matematikai esély van a bentmaradásra, addig a palotaiaknál, sőt a vendég siófokiaknál is reménykednek.

„Ez bizony életben maradási rangadó lesz!” – hangsúlyozta a kezdés előtt Kutasi Róbert.

Amúgy igaza van a REAC klubigazgatójának: a közhelypetárdaként robbanó „kiesési rangadóról” egyik csapatnál sem akarnak hallani. Főképp, amiért a rangadó ilyen magasságokban – illetve, bocsánat, ilyen mélységekben…

– nem éppen helyénvaló jelző aszombat esti játékra.

Bár a kezdés után röviddel máris ijesztő zivatarfellegek takarták el a napot, a korai sötétedés dacára sem siették el a hazai szervezők a villanyvilágítás bekapcsolását. Ha pusztán éjszakai látási viszonyok között kellett volna néznünk a mérkőzést, akkor sem maradtunk volna le semmiről: a pályán ugyanis eleinte csupán kényelmes iramban, sok hibával futballoztak a csapatok.

A bemelegítésnél még a Siófok tűnt elszántabbnak, a játékosok önbizalmát táplálta, hogy a forduló előtt a tavaszi eredményeik alapján a dicséretes tizedik helyen álltak a tabellán – most sajnálhatják igazán, hogy a szezon már tavaly nyáron elkezdődött…

Noha a két gárda és a még bentmaradást érő tizennegyedik hely között óriási szakadék van a bajnoki táblázaton, nem állíthatjuk, hogy bármelyik együttes mutatott játéka is rosszabb lett volna a többi pályákon látottaknál. Sőt a lelkesedés még dicsérhető is volt mindkét oldalon, mégis a honi futball gyermekbetegségeit láthattuk viszont a pályán. Ezt támasztja alá, hogy a hazaiak tízese, Torma Gábor nemegyszer csomót kötött a siófoki védők lábára (azaz feladata nehezebb részét teljesítette), hogy aztán óriási ziccerekben egy kivételtől eltekintve rossz megoldást válasszon.

A REAC azonban így is megszerezte első tavaszi győzelmét, az ellenfélként Rákospalotára visszatérő Aczél Zoltánnak baráti kézfogással gratuláló Hevesi Tamás pedig első élvonalbeli három pontjának örülhetett.

Legfrissebb hírek

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
16 perce

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
22 perce

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
37 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
1 órája

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
1 órája

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik