Kárai jól kezdett

T. A.T. A.
2009.04.20. 23:15
Címkék

Kárai Tamás harmadik teljes szezonját kezdte az autókrossz Európa-bajnokságon, és a hétvégi portugáliai idénynyitón a bronzérmes pozícióban végzett. A Mitsubishi-pilóta a mezőny egyik esélyese, s nem titkolja: az idén összesítésben a dobogó legfelső fokát célozta meg.

„Viszontagságos hétvégén vagyunk túl, szinte egy tiszta futamom sem volt – mondta Kárai. – Szombaton kilyukadt a blokk, úgyhogy motort kellett cserélnünk, így az elődöntőben már hátrányból indultam. A finálét a nyolcadik helyről kezdtem, onnan küzdöttem fel magam a harmadikra. Volt kis szerencsénk, de pechünk is, hiszen a döntőben elégett egy gyertyánk, és három hengerrel ment az autó. Ha az nincs, előrébb is végezhettem volna.”

Kárai továbbra is Mitsubishi Lancer Evo6-ossal száguld, ám a szezont új egyesületben, az Asi Rally Clubban kezdte, amiből az is következik, hogy a ralipályákról jól ismert Aschenbrenner György segít neki. Ez azt eredményezte, hogy a nyirádi köridején másfél másodpercet javított. „Három éve szerepelek az Eb-sorozatban, és mindig a győzelmet tűztem ki célul, remélem az idén már sikerül” – mondta Kárai, aki tavaly negyedik, tavalyelőtt harmadik lett az összetettben.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
35 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
53 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
57 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája