Oda a pályaelőny

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
2009.04.22. 01:14
Címkék

Aki csak véletlenül tévedt be kedd délután a városmajori röplabdacsarnokba, a második játszma közepéig nem igazán sejthette, hogy a BSE és a Nyíregyháza csapata a bajnoki döntő első mérkőzését vívja. A csarnokban uralkodó meleg a csapatok játékára is rányomta a bélyegét, álmosan kezdődött a finálé. A közönség buzdítása sem javította a hangulatot, ez ugyanis az első szettben teljesen hiányzott.

Igaz, a hazai csapat sem kényeztette el a szurkolókat, a Nyíregyháza végig vezetve magabiztosan söpörte be a nyitó felvonást. A másodikat is a szabolcsiak kezdték jobban, egy bravúrral összeszedett labdából szerzett pont után még az amúgy mindig szigorú tekintetű Natalija Akimova is mosolyra húzta a száját. 11:10-nél aztán – a mérkőzés folyamán először – átvette a vezetést BSE, és mind a játékosok, mind a szurkolók megérezték, lehet esélyük a győzelemre – főleg hogy a második szettet meg is nyerték a városmajoriak. A harmadik játszmában, 6:0-s BSE vezetés után szedte csak össze magát a vendégegyüttes, pontos ejtéseinek köszönhetően 4:10 után előbb egyenlített, majd megfordította a szettet. Azt viszont korántsem lehetett állítani, hogy fantasztikusan játszottak volna a nyírségiek, így a fővárosiak, miután a negyedik szettre összekapták magukat, Szakmáry Gréta éppen csak outra eső ejtése után kiegyenlítették játszmahátrányukat. A záró felvonásban – akárcsak a harmadik szettben – ismét 10:4-es hazai vezetés állt az eredményjelző táblán, ezt követően azonban pillanatok alatt összeomlott a BSE nyitásfogadása. Az NRK rutinos játékosai nem hagyták kihasználatlanul a rivális bizonytalanságát, és Szakmáry nyitásával megnyerték a mérkőzést. A második találkozóra szerdán, Nyíregyházán kerül sor.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
18 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
21 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
22 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
39 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
43 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
44 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
52 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik