Szép Vasas-búcsú

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.22. 23:41
Címkék

Felszabadult játékot ígért a Teva-VasasPlaket részéről Varga Dénes az Euroliga Recco elleni negyeddöntőjének visszavágója előtt, és valóban, a két héttel ezelőtti, budapesti 11–8-as vereség után a világ legjobb klubcsapatának otthonában megfordítani a párharcot emberfeletti feladatnak tűnt. Ehhez képest elsősorban hihetetlenül szervezett és fegyelmezett védekezésének, illetve néhány remek egyéni megoldásnak köszönhetően szinte végig a Vasas vezetett, és többször volt esélye az összesítésben is egyenlíteni. Ha nincs a harmadik negyed nagy hazai rohama, leszakadhatott volna a Recco, de így is izgulniuk kellett az olaszoknak: még négy perccel a vége előtt is kettő volt a Vasas előnye. Ha pedig Maurizio Felugo labdáját egy hullám nem a gólvonalon túlra, Kis Gáborét pedig nem épphogy az elé sodorja, a véghajrá is hihetetlenül izgalmas lett volna. A Vasas így is bravúros győzelmet aratott, és kis szerencsével a csodaszámba menő továbbjutást is kiharcolhatta volna.

Legfrissebb hírek

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
19 perce

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
1 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
1 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
2 órája

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik