Spitzmüller jól melegített

2009.04.25. 23:50
Címkék

Spitzmüller Csaba semmit sem bíz a véletlenre – az az elve, mindent meg kell nyerni, ami nyerhető, ennek megfelelően ő volt a leggyorsabb az Alfa-Ker Miskolc-rali prológján. A páros körversenyt a hagyományoknak megfelelően a népkerti salakstadionban tartották meg – s eredménye természetesen nem számít bele a végelszámolásba –, ahol szépszámú közönség tapsolta végig a párviadalokat. Az talán szokatlan lehetett, hogy ezúttal nem a toppilótákat hagyták a végére (ahogy mindig), hanem ők mentek először, még ideális körülmények között, világosban. Nem csoda, hogy időeredményeiket meg sem közelíthette senki. Az egyetlen izgalmat az okozta, hogy Sziklai Tibor beragadt a rajtnál (ő azzal a Forddal száguld, amellyel tavaly Benik Balázs), de nem volt technikai gondja, küzd tovább. Ami az országos bajnokság élmezőnyét illeti (a WRC-ket a nyílt ob-n értékelik), Aschenbrenner György vitte a prímet (abszolút 4.), de nem sokkal maradt el tőle a hétszeres bajnok ifjabb Tóth János (6.). Kettejüktől nagy csatát várhatunk szombaton és vasárnap.

Legfrissebb hírek

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
10 perce

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 perce

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
16 perce

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
23 perce

Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

Kosárlabda
36 perce

Guilherme Teixeira: Már ott motoszkál a fejünkben a jövő heti kupadöntő

Labdarúgó NB I
48 perce

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
56 perce

SUPERBIKE MAGYAR NAGYDÍJ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
59 perce
Ezek is érdekelhetik