Fékezett a Fehérvár, magához tért a ZTE

A kora nyarat idéző napsütés mellé csatlakozó széllökések május elsejei dzsembori lármáját hordták a belváros felől a Sóstói Stadion felé, s a távolból dübörgő basszus törte meg a Vidi-parkoló csendjét.

Az öltözőfolyosón sem volt nyugalom: a hazai „térfélről” popzene szűrődött ki. Érthető volt a felszabadult hangulat, a piros-kékek legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, így a kezdeti döccenők után elmondhatják, hogy a korábban még olajozásért kiáltó gépezet működésbe lendült.

Ellenben a túloldalon a ZTE vezetőedzője, Csank János kissé gondterhelten fogadta a kézfogásokat, a Győr elleni 2–7-es hazai „merénylet” további barázdákat vésett a szakember homlokára.

„Van egy apró sérülése, így jobb a békesség” – utalt arra, miért hagyta ki a kezdőcsapatból Vlaszák Gézát, de halkan azért hozzátette: hét bekapott gól után a léleknek sem árt egy kis pihenés. Így aztán Pogacsics Krisztián állt a zalai gólvonal elé, aki hiába ragaszkodott kék mackónadrágjához, feketére kellett cserélnie, nehogy valaki „lábnézésre” összekeverje egy fehérvári mezőnyjátékossal.

Ha csak ezen múlna...

Az első húsz percben ugyanis a felek annyira előzékenyen passzolták az ellenfél játékosaihoz a labdát, mintha csak mindenki ugyanolyan színű szerelést viselt volna. Sok volt a bosszantó hiba, Marko Andic például majd egy percig készülődött szabadrúgáshoz a balösszekötő helyén, hogy aztán laposan a hozzá legközelebb álló vendégjátékoshoz továbbítsa a labdát.

A folytatásban aztán Pogacsics Krisztián nadrágján tudtuk lemérni, hogy mennyit támad a hazai csapat. Az idővel egyre piszkosabb alsó arra utalt, hogy a piros-kékek többször próbára tették a fiatal kapust, a túloldalon viszont Sebők Zsolt végtagjai helyett a szemére volt utalva Darko Pavicsevics nagy helyzeténél.

A hazai gól úgy kellett a mérkőzésnek, mint lemerült akkumulátornak a bikakábel, ami önmagában persze még nem elég, de a csapatok több energiát is mozgósítottak, hogy emeljék a mérkőzés színvonalát.

Voltak azonban, akik kilógtak a sorból.

Hazai oldalon az eltiltott Nagy Dániel helyén lehetőséget kapó Kulcsár Tamás például óriási helyzetben tétovázott, a kihagyott lehetőség pedig felhozta a vendégeket, akik később – teljesen megérdemelten! – egyenlítettek. Érdekesség, hogy a negyedik játékvezető már felmutatta a hibázó szélső cseréjét, aki elköszönt a nézőktől, amikor (valami furcsa indíttatásból...) változott a kiírás, és a mezőny legjobbjának választott Szakály Dénes volt kénytelen lekocogni a pályáról.

A füttyszó nem neki, hanem a vezetőedzői döntésnek szólt.

A nézők nem pusztán emiatt voltak elégedetlenek: zsinórban negyedik győzelmét szerezhette volna meg a hazai csapat, ám kihagyott lehetőségei után hagyta kibontakozni a zalaiakat, akik szemmel láthatóan nehézkesen tették túl magukat a Győr elleni fiaskón.

Nem csoda hát, hogy a lefújás után csakis a vendégöltözőből szűrődtek ki elégedett hangok...