Czink győzelemmel kezdett

2009.05.06. 00:52
Címkék

Czink Melinda győzelemmel kezdte a 220 ezer dolláros estorili WTA-viadalt. Az más kérdés, hogy aratott már könnyebb győzelmet is: a világranglistán mindössze 256., 23 éves Eva Fernández-Brugues igencsak megnehezítette a nála három évvel idősebb, 62. helyen rangsorolt magyar teniszező dolgát. A selejtezőből a főtáblára jutó spanyol lány brékelőnybe került az első felvonásban, de 4:2 után Czink is megemberelte magát, és már csak egy játékot engedélyezett ellenfelének. A magyar teniszező végig küzdött a szervákkal, öt ász mellett 12 kettős hibát jegyzett, és csak 46 százalékban ütötte be első adogatásait, ezért időnként meggyűlt a baja ellenfelével, aki hét bréklehetőségéből négyet értékesíteni tudott: Czink hiába vezetett a második felvonásban 2:0-ra és 5:3-ra, FernándezBrugues mindkétszer vissza tudta venni az adogatóelőnyt. 5:5 után azonban ismét a rutinosabb magyar koncentrált jobban, és második meccslabdáját értékesítve egy óra ötven perces küzdelemben 7:5, 7:5-re győzött. A magyar teniszező el lenfele a második fordulóban – várhatóan szerdán – a 6. kiemelt orosz Jekatyerina Makarova lesz. Czinknek párosban is pályára kellett lépnie kedden az olasz Nathalie Grandin partnereként, de itt nem járt akkora sikerrel: két elcserélt szett után a szuper tie-breakben kikapott a nem épp világverő Alexandra Dulgheru, Neuza Silva román, portugál kettőstől. Marosi Katalin ellenben remekül szerepelt az első fordulóban a kanadai Sharon Fichmannel az oldalán: az ukrán Julija Bejgelcimer és a dél-afrikai Chanelle Scheepers kettősének esélye sem volt az egyesben a selejtezőben búcsúzó magyar hölgy és párja ellen. A második fordulóra már fel lesz adva a lecke Marosiéknak: a második kiemelt izraeli Sahar Peer és kínai Jen Ce vár rájuk.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
7 perce

Hiába vezetett és játszott fölényben, ezúttal kikapott a Topolya

Minden más foci
17 perce

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
24 perce

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
42 perce

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik