Születésnapi ajándék

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2009.05.06. 00:52
Címkék
Három év szenvedés után a következő szezont ismét a legjobbak között kezdheti el a Ferencváros: a Bobby Davison edzette csapat hat fordulóval a bajnokság vége előtt kiharcolta a feljutást, ami azért volt fontos az angol mesternek, hogy már a jövőre fókuszálhasson.

Három év száműzetés után, hat fordulóval az idény végét megelőzően, éppen a klub 110. születésnapján, vasárnap este feljutást ünnepelhetett a Ferencváros.

Ugyan a bajnoki arany egyelőre nincs garantálva, ám mivel a zöld-fehéreket pontszámban még beérhető DVSC II nem kerülhet fel az első osztályba, így az angol befektető konkrét terveinek első pontja valóra vált (Kevin McCabe tulajdonos szerepvállalása első évében feljutást, a következő szezonban élvonalbeli bajnoki győzelmet, majd a BL-főtáblát jelölte meg kötelező célként.) A Fradi tavaszi szereplése idáig hibátlanra sikerült, és több alkalommal is gólgazdag, közönségszórakoztató futballal rukkolt ki. Apró szépséghiba: az utóbbi hetekben forrtak az indulatok az Üllői úton: a szurkolók, a sajtó és a szakemberek is bekövetelték a csapatba a hosszú sérülés után felépülő Lipcsei Pétert, ám a lelátói óhaj nem hallgattatott meg, a csapatkapitány többször is a partvonalon kívülre szorult – mint azt a Nemzeti Sportnak Bobby Davison vezetőedző elárulta, azért, mert a keret és a kezdő összetételénél nem a szívére, hanem az eszére hallgatott.

„Bevallom, aggódtam a bajnokság záró szakasza miatt, fontosnak tartottam, hogy ne az utolsó fordulók döntsenek a feljutásról, mindenáron öt-hat héttel az idény vége előtt biztossá akartuk tenni a visszakerülést – mondta az FTC angol mestere. – Egyrészt a későbbiekben kénytelen leszek több külföldi labdarúgót is nélkülözni, akiknek válogatott kötelezettségük lesz, másrészt a jövőre is fókuszálni kell. Az élvonalban korábban véget ér az idény, és hiába próbáltuk előbbre hozni az utolsó meccseket, a szövetség nem járt el korrektül, nem engedte a módosítást. Ezért számunkra sokkal kevesebb pihenő jut. Így, hogy kicsit oldódott bennem a feszültség, és az öltözői hangulat is jelentősen javult a feljutás ismeretében, lehetőségem nyílik rotálni a játékosokat, és olyan futballistákat előtérbe helyezni, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Az eredmény rovására ugyanakkor nem mehet a változtatás: szeretnénk, hogy százszázalékos legyen a tavasz. A kulcsemberek nem nyaralhatnak korábban, de nem kell olyan feszített tempót diktálni, mint az évad közben.”

Továbbra is kérdés: milyen erősítéseket tervez a klubvezetőség, hogy a 2009–2010-es szezonban megvalósulhasson a következő cél, azaz a visszakerülést követő idényben bajnok legyen a Ferencváros?

„A kérdés még nem aktuális, de elkezdődtek az egyeztetések – folytatta Bobby Davison. – Nagyon friss még a feljutás ténye, ezért csak általánosságban beszélhetek a jövő kapcsán. Ami biztos: továbbra sem adjuk alább, és legyen szó bárkiről, csak akkor szerződtetjük, ha hajlandó alávetni magát az orvosi vizsgálatoknak. Angliában sincs ez másként, emlékezhetünk, amikor Ruud van Nistelrooyt tesztelte a Manchester, és kiderült, hogy nem tökéletes a térde, csak a gyógyulása után szerződtették. Mi sem akarunk befürödni. Tidiane Sekou Souarénál nem vettük észre a bajt, megállapodtunk vele, erre megsérült – feleslegesen fizettük a bérét, a lakását, az ellátását. A Sheffieldtől várható szakmai segítség, az viszont még nem tisztázódott, mekkora összegből erősíthetünk a nyáron. Lesznek játékosok, akik maradnak, de távozókra is kell számítani, ám az egyre szorosabb együttműködésnek köszönhetően, akit nem marasztalunk, mehet az ausztrál vagy a kínai testvércsapathoz. A másik részleg, amelynél jelentős fejlődést várunk, az akadémia. Ennek érdekében úgy tetszik, hogy az eddig a szigetországban nevesnek tartott utánpótlásbázist vezető Ron Reid igazgató Budapestre költözik, és a jövőben a Fradi-akadémiát irányítja majd.”

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Anglia–Spanyolország

Minden más foci
1 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
4 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
10 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
15 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
18 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
38 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
38 perce