24 ÓRA

2009.05.07. 23:11
Címkék

Tét kell a búcsúhozTét kell a búcsúhoz

OLASZORSZÁG. Paolo Maldini visszautasította azt a lehetőséget, hogy az olasz válogatott júniusi felkészülési mérkőzésén búcsúzzon el a futballtól. A Milan 40 éves védője az idény végén visszavonul, s mint mondta, tétmeccsen szeretne elköszönni a sportágtól.

Diego máris elkelt?

OLASZORSZÁG. Hírügynökségi információ szerint megegyeztek egymással a Werder Bremen és a Juventus vezetői a német együttest erősítő Diego átigazolásáról. A 24 esztendős brazil támadó középpályás négy évre 25 millió euróért került a torinóiakhoz, és idényenként 3.5 milliót keres majd.

Cassano marad

OLASZORSZÁG. Hiába az Inter és a Juventus érdeklődése, ügynöke szerint nem hagyja el a Sampdoriát Antonio Cassano, a csapat 26 éves támadója.

Vége Clichy idényének

ANGLIA. Ebben az idényben már nem lép pályára Gaël Clichy, az Arsenal balhátvédje, aki már huzamosabb ideje hátsérüléssel bajlódik.

Mehetnek a nézők

MEXIKÓ. A kormánnyal is egyeztetve a szövetség engedélyt adott, hogy a hétvégén ismét beengedjék a nézőket a stadionokba. A sertésinfluenza miatt az elmúlt héten mind a 176 profi mérkőzést zárt kapuk mögött rendezték meg.

Már megint Ronaldo

BRAZÍLIA. Az első mérkőzésen elszenvedett 3–2-es vereség után odahaza 2–0-ra nyert az Atlético PR ellen a Corinthians, és bejutott a Brazil Kupa negyeddöntőjébe. A Cor mindkét gólját Ronaldo szerezte, aki a visszatérése óta lejátszott 13 meccsén tízszer volt eredményes.

Adriano hazatért

BRAZÍLIA. Korábbi együttesénél, a Flamengónál folytatja pályafutását Adriano. A 27 éves csatárral áprilisban szerződést bontott az Internazionale.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
6 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
6 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
7 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik