Nem félnek a Győrtől

2009.05.07. 23:11
Címkék

Remek évadot zárhat Kovacsicz Mónika klubja, a BL-döntőre és dán bajnoki fináléra készülő, a Dán Kupát már megszerző Viborg. A magyar jobbszélső bízik is csapatában és önmagában, ugyanakkor egyetért edzőjével, Jakob Vestergarddal, hogy csak akkor végezhet az élen a Viborg a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban, ha tiszteli vetélytársait.

„Tudjuk, hogy a világ egyik legerősebb csapata jön hozzánk, és nem sokkal leszünk előnyösebb helyzetben hazai pályán, mert a tőlünk nyocvan kilométerre levő aalborgi új jégcsarnok, a Gigantium nekünk ugyanolyan idegen lesz, mint Pálinger Katalinéknak. Császár Gábor, aki szintén Viborgban kézilabdázik, a napokban játszott ebben a csarnokban, s azt mondta, hangulatos, kellemes, nagyon jól felszerelt létesítmény” – mondta a tavaly a Fradiból Dániába igazoló szélső.

Kovacsiczot arról is megkérdeztük, miként vélekednek Viborgban Görbicz Anita sérüléséről. Ez a szerencsétlen véletlen mennyiben változtatta meg a dánok felkészülését, taktikai elképzeléseit?

„A szokásos ritmusban készülünk a BL-döntő első meccsére, amelyen győznünk kell, az csak a második kérdés, hogy mekkora különbséggel – válaszolta a játékos. – Nem félünk a Győrtől, de tiszteljük, mert láttuk eddigi BL-mérkőzéseit. A Hypo elleni elődöntő visszavágóján parádézott az ETO. Ezt a találkozót az én lakásomon néztük edzőnkkel, valamint menedzseremmel, Bendó Zsolttal és klubunk elnökével, Peter Cassoe-val, akinek felesége félig magyar. Tudjuk, hogy Görbicz nélkül másik, de szintén nagyon erős Győr érkezik hozzánk, ezért a felkészülésünkön nem sokat változtattunk. Sajnáljuk Anitát, aki a világ egyik legjobbja, és aki ellen nagy kihívás kézilabdázni. Reméljük, mielőbb újra játszhat!”

Kovacsicz Mónika hozzáfűzte, hogy a Görbicz-ügyben azért is megértik a Győrt, mert náluk szintén akad hiányzó világklasszis: a montenegrói Bojana Popovics-Petrovics, aki sokak szerint a világ legjobb játékosa. A kitűnő jobbkezes átlövő keresztszalag-szakadása talán októberre gyógyul meg. Az őt helyettesítőket ugyanolyan bizonyítási vágy fűti, mint a Győrben a Görbicz helyén számításba vehető Kovacsics Anikót, Herr Anitát, illetve a rutinos Gabriela Rotis-Nagyot.

Legfrissebb hírek

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 perce

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
45 perce

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
7 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
7 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
8 órája
Ezek is érdekelhetik