A Juve bajnokot avathat

2009.05.09. 01:12
Címkék

Ha él első „meccslabdájával”, már a hétvégén bajnok lehet az Internazionale, ehhez azonban a Chievo legyőzésén kívül az is kell, hogy a Juventus megnyerje a Milan otthonában a forduló rangadóját. A forgatókönyvnek mégsem örülne mindenki felhőtlenül a fekete-kékeknél, akik így kénytelenek lennének köszönetet mondani a torinóiaknak.

„Szó, mi szó, eléggé vicces lenne, ha a Juventus ajándékozna meg minket a scudettóval – világított rá a helyzet ellentmondásosságára Luís Figo, az Inter portugál középpályása. – De ne foglalkozzunk mással, ne válogassunk, az esélyt akkor kell megragadni, amikor kínálkozik. Noha még négy bajnoki van hátra, nem érdemes taktikázni.”

Nem számolgat a Milan és a Juventus sem, hiszen mindkét együttes számára csak a győzelem jelent segítséget a célok megvalósításához: a listavezetőtől hét pontra leszakadó pirosfeketék csupán így tarthatnák életben még pislákoló bajnoki reményeiket, a torinóiak pedig edzőjük állását menthetnék meg a sikerrel. Legalábbis átmenetileg: a hírek szerint ugyan Claudio Ranierinek az idény végén így is, úgy is távoznia kellene, egy milánói vereséggel azonban már a hátralévő találkozókon sem ülhetne le a padra.

„Nehéz ez az időszak számunkra, a Milan kétségtelenül kedvezőbb helyzetből várja a meccset, de éppen ez tehet minket éhesebbé a győzelemre” – próbálta meglátni a fényt a sötétségben Amauri, a Juventus brazil támadója. Tegyük hozzá, nem volt könnyű dolga…

Annál szebb napokat, heteket élnek mostanság a siker ösvényére rá- (vagy inkább vissza-) találó Milannál, még akkor is, ha a csapat minden valószínűség szerint trófea nélkül zárja az idényt. Egy szempontból viszont mindenképpen emlékezetes marad a 2008–2009-es szezon a klub számára: az utókor majd Paolo Maldini pályafutásának utolsó évadjaként emlékszik erre a periódusra. A vasárnapi összecsapásra pedig a veterán hátvéd utolsó Milan–Juvéjaként.

„Az Interrel, a Napolival és egyes években a Samppal együtt a Juventus a legnagyobb ellenfeleim közé tartozott és tartozik – tekintett vissza több évtizedespályájára Maldini. – Hogy válságba jutott a torinói egylet? A szurkolók bizonyosan nagyobb sikerekre vágynak, de én nem beszélnék visszaesésről azzal az együttessel kapcsolatban, amely az idény során a leginkább megközelítette az Intert.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
4 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
4 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
5 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik