A külvilág kizárása

2009.05.12. 00:52
Címkék

„Leírod az edzőim nevét is?” – kérdezte Marosi Ádám a döntő után: érezhetően fontos volt neki, hogy elsorolja őket. Az alapozása ugyanis valóban olyan lett, amilyennek lennie kell, az eddigi háromból két világkupán indult az idén, Mexikóban bronz-, Budapesten ezüstérmes lett.

A hétvégén a Nemzeti Lovardában zsúfolt nézőtér előtt megtartott kombinált szám előtt ő állt a mezőny élén, köszönhetően az edzői csapat tagjainak is: Bognár Gábor vívómesternek, Hicsák Zsolt úszó- és Balaska Zsolt lovasedzőnek. A záró szám szerepe a szokásosnál is nagyobb lett, mert előtte elég szoros volt a mezőny, hátulról is fel lehetett jönni, s nagyon vissza is lehetett esni – még az élről is. Mint kiderült, az igazi tudomány az lett az öttusaversenyek végén: hol hagynia kell a versenyzőnek, hogy a szurkolás előrerepítse (futás közben), hol meg csak a lőtáblára koncentrálnia, s e kettőt pillanatokon belül kell tudnia váltogatni.

„Elementárisan jó Magyarországon versenyezni – mondta Marosi Ádám a közönség biztatásáról. – A lövészetnél viszont arra készültünk, hogy ki tudjam zárni a külvilágot. Valamit hallottam abból, amit a szpíker beszélt, de nem tudatosult bennem.”

A siker további tényezőiként a lövészettel is foglalkozó Hicsák Zsolt, a futóedző Benkő Ákos és a pszichológus Balassa Levente nevét sorolta el a legjobb magyar.

Legfrissebb hírek

Óriási futballdráma Angliában: túl korán örültek a pályára rohanó szurkolók

Angol labdarúgás
6 perce

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
10 perce

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
34 perce

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
45 perce

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
56 perce

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
1 órája

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
1 órája

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik