„Szeretem a Fradit!”

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.05.13. 00:43
Címkék
A következő idényben is a Ferencváros támadósorát erősíti Paul Shaw: a vasárnap karrierje első bajnoki címét szerző, a nyáron B-licences edzői tanfolyamra készülő, már az Újpest elleni rangadó hangulatára gondoló csatár szóban megegyezett Terry Robinsonnal arról, hogy egy évvel meghosszabbítja szerződését.

Pályafutása első bajnoki címét ünnepelte vasárnap: Paul Shaw -nak annak ellenére, hogy többek között profiskodott az Arsenal csapatában, futballozott a Burnley együttesében, és tagja volt a feljutó Sheffield Unitednek, még sohasem volt olyan élményben része, mint amikor az MTK II 2–1-es legyőzését követően a Ferencváros busza Csepelről az Üllői út felé vette az irányt. Noha a szurkolók nem értesültek a DVSC-DEAC pontvesztéséről, a Fradi játékosai a rövid hazaút során már egymás nyakában lógtak, és gratuláltak a sikerhez.

„Érdekes érzés ez, hiszen több csapatommal is végeztem már feljutó helyen a bajnokságban, aranyérmet azonban sehol sem ünnepelhettem az évad végén – árulta el lapunknak az Üllői úton is közönségkedvenccé lett csupa szív, mindig profin megnyilvánuló angol futballista, Paul Shaw. – Persze mondhatom, papírforma-eredmény született, hiszen a tavasz folyamán fizikailag tökéletes állapotban lévő, mentálisan rendkívül erős, és a gólhelyzeteit kegyetlenül kihasználó Fradival találták szembe magukat az ellenfelek. A téli kíméletlen felkészülés meghozta a gyümölcsét, mert aligha lehet vitatkozni velem, amikor kijelentem: eddig átgázoltunk az NB II-n.”

Noha a keret angol labdarúgóinak zöme hazautazott, hogy a folytatásról egyeztessen Sheffieldben, és Bobby Davison azt is jelezte, az utolsó öt fordulóban olyan labdarúgók kapnak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak, Paul Shaw az utolsó hetekben is kész pályára lépni – mi több, amíg társai nyári pihenőjüket töltik, a csatár B-licences edzői tanfolyamon vesz részt.

Pedig a következő szezont még biztosan futballistaként kezdi el – méghozzá az első osztályú FTC-ben!

„Ha rajtam múlik, az utolsó meccseken is pályára lépek, kedvelem ezt a társaságot, szeretem a Fradit, miért akarnék korai pihenőt? – így Paul Shaw. – Persze elfogadom, hogy azoknak is lehetőséget kell adni, akik nem futballozták végig a szezont, de ha a továbbiakban is szerephez jutok, szeretném folytatni a góllövést. Már tudom, hogy a nyaram sem lesz unalmas: a család hazautazik Angliába, én azonban maradok, és júniusban elvégzem a B-licences edzői tanfolyamot. Hogy miért tervezem ennyire intenzíven a közeljövőt Magyarországon? Ennek nagyszerű oka van, és a Nemzeti Sportnak árulom el elsőként: szóban megegyeztem Terry Robinsonnal, azaz biztosan Fradi-játékos leszek a következő idényben is! Boldog vagyok, hogy kipróbálhatom magam a magyar élvonalban.”

Paul Shaw az első osztályban is hasonlóan eredményes szereplést tervez, mint az NB II-ben: mivel az MTK II ellen elmaradt a nagy ünneplés, és a soron következő, Kazincbarcika elleni mérkőzésen zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a Fradi, a nagy bulit az élvonalbeli szereplésre tartogatná.

„Csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy hatalmas közönség előtt fogadjuk szombati riválisunkat, és megünnepeljük az aranyat, de el kell fogadnunk a szövetség döntését – reagált a zárt kapus meccs hírére az angol támadó. – Azzal vigasztalom magam, hogy a következő idényben megtudom, milyen atmoszférája van a Fradi–Újpest csatának. Azt mondom, ha majd a rangadó után lesz bulihangulat, akkor megérte várni.”

Legfrissebb hírek

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
16 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
18 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
35 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
48 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
49 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
55 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik