Hatan Vajda előtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.05.15. 23:20
Címkék

Már az első napon, az 1000 méteres egyesek döntői során kisebb meglepetés született a Sun-kupa felmérő és válogató viadalon, az évad első kajak-kenu versenyén. Az ezen a távon olimpiai bajnok Vajda Attila ugyanis a dobogóra sem fért fel: középfutamát magabiztosan nyerte meg, de a fináléban csak hetedikként zárt. Az elsőség Sarudi Pálé lett, az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás a B-döntőben győzött.

A kajakosoknál hiányzott az utolsó pillanatban betegség miatt visszalépő kétszeres olimpiai bajnok, Vereckei Ákos, de a távollé-tében is hatalmas volt a küzdelem. Végül Kucsera Gábor diadalmaskodott, aki a jövőben teljesen „ráfekszik” az 1000 méteres egyesre – sikerült letennie a névjegyét.

A hölgyeknél 1000 méteren nem volt túl sűrű a mezőny, náluk mindenki elsősorban a szombati 500-as versenyre figyel. Benedek Dalma ellenben elindult, és simán győzött is Csipes Tamara és Folláth Vivien előtt.

„Nagyon örülök, hogy azt tudtam evezni, amit elterveztem. Kati nénivel előtte megbeszéltük, hogy ez egy edzés, egy pályaevezés, azonban szerencsére még annyi sem volt, hiszen a végén már egy kicsit ki is engedhettem, amit persze akkor nem lehetett volna, ha ő is ott van a motorossal” – mosolygott Benedek, aki szombaton összeméri az erejét Kovács Katalinnal és Janics Natasával is.

Legfrissebb hírek

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
18 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
35 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
36 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
40 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik