De honnan kerültek az ukrajnai bányászvárosba szambaország képviselői? Az ötös fogat egyedüli válogatottja, a selecao mezét eddig egyszer magára húzó, jobbhátvédként és szélsőként egyaránt bevethető Ilsinho az elmúlt évek legsikeresebb brazil együtteséből, a Sao Paulótól érkezett, a szerdai döntő első gólját szerző Luiz Adriano az Internacionaltól, a sorból picit talán kilógó Willian a Corinthianstól, míg a Werder hajóját a hosszabbításban elsüllyesztő Jádson, valamint Fernandinho egyaránt az Atlético-PR-től, honfitársaik előtt két évvel – közös múltjukból fakadó összeszokottságuk jól érzékelhető a pályán, ha választani kellene, őket jelölnénk meg a donecki agytrösztnek. Fernandinho ráadásul világbajnoknak vallhatja magát, mert 2003-ban tagja volt annak a brazil válogatottnak, amely pazar produkcióval megnyerte az U20-as vb-t – a döntőben az Andrés Iniesta-féle spanyol együttest legyőzve –, és amelyben bizonyos Daniel Alves is kulcsszerepet játszott.
„A brazil futballisták gyakran túlzásba viszik a rivalizálást, ami ellentéthez, rosszabb esetben ellenségeskedéshez vezet, ezt tapasztalatból tudom. Itt, a Sahtarnál azonban az összetartás jellemez minket, ott segítjük egymást, ahol csak tudjuk, hiszen ugyanazért a célért küzdünk. Megnyertük az UEFA-kupát, de nem laktunk jól, épp ellenkezőleg, most jött csak meg igazán az étvágyunk” – magyarázta Fernandinho, nyilván a következő Bajnokok Ligája-szereplésre utalva. Azt pedig mi is kíváncsian várjuk, tekintettel arra, hogy az nUEFA-kupát 2005-ben (CSZKA Moszkva) és 2008-ban (Zenit) elhódító kelet-európai együttes a BL-ben azóta sem tudott maradandót alkotni.
Bár az is igaz, hogy egyikre sem jellemző a brazil befolyás.
