Értéket teremtenek

2009.05.21. 22:50
Címkék

„Életem méltó befejezése, hogy névadója lehetek ennek a nagyszerű kezdeményezésnek” – mondta Grosics Gyula a róla elnevezett Katolikus Labdarúgó Akadémia megalakulása kapcsán.

Első látásra is szembeötlik, mi különbözteti meg a Gyulán (nem a kapus miatt: a békési város támogatja a futballiskolát) beinduló képzést – a labdarúgás oktatása mellett a keresztény értékrend érvényesülése is fontos szempont.

A szakmai munkát Varga Zoltán, a Ferencváros korábbi legendás játékosa, később edzője irányítja, aki úgy vélte, nem az a céljuk, hogy a lehető leghamarabb külföldre adják el a tehetségeket, hanem a magyar bajnokságba szeretnének képzett, jó futballistákat delegálni, akiket – idézve a hajdani futballzsenit – „húszéves korukban nem kell megtanítani rúgni”.

A szakmai munkában Máté János, Takács László és Horváth Péter segédkezik; ők a hatvanas, a nyolcvanas és a kétezres években voltak a Fradi játékosai, míg a sportigazgató, Baranya István korábban az MLSZ felnőttképzésében is dolgozott.

Az akadémiát működtető kuratórium elnöke, Bozóky Imre, volt MLSZ-elnök lapunknak elmondta, hogy két füves, egy műfüves és egy kisebb méretű, de fedett műfüves pályát használhatnak a gyerekek – a játéktereket villanyvilágítással szerelik majd fel. A tervek szerint 2010 szeptemberében elkészülő komplexum a 152 férőhelyes kollégiummal együtt Gyula város önkormányzata, az egyház és támogatók segítségével jön létre.

Legfrissebb hírek

NFL: az Arizona a Chargers után a Ramst is legyőzte

Amerikai sportok
11 perce

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
2 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája