MEGMONDOM A MAGAMÉT...
Hazánkban az egyik legnépszerűbb és legeredményesebb sportágban, a kézilabdában azt kedvelik a szurkolók, ha jól követhető, egyszerű a bajnoki versenykiírás, ugyanakkor izgalmas és magas színvonalú a küzdelmek végjátéka. Miként igyekszik elérni ezt a célt az MKSZ? Hogyan fogadják a csapatok a változtatásokat?Hazánkban az egyik legnépszerűbb és legeredményesebb sportágban, a kézilabdában azt kedvelik a szurkolók, ha jól követhető, egyszerű a bajnoki versenykiírás, ugyanakkor izgalmas és magas színvonalú a küzdelmek végjátéka. Miként igyekszik elérni ezt a célt az MKSZ? Hogyan fogadják a csapatok a változtatásokat?
A végén kezdem. A klubok többségének egyetértése nélkül sosem változtatott a közismerten demokratikus MKSZ a versenykiíráson, sem a bajnokság mezőnyének létszámán. Az persze csak álom, hogy mindenki tökéletesen elégedett legyen a rendszerrel, de ebből súlyos gond sosem származott. Az ideális az lenne, ha a női és a férfibajnokság tizenkét-tizenkét együttese – a következő évadban ennyi csapat küzd az aranyért – két körben döntené el a végső sorrendet, mert ez azt tükrözné, hogy a csapatok zöme azonos képességű. Ez a férfi Bundesligában így van. Az ezredfordulóig nálunk sem volt rájátszás. Aztán változtatni kellett, mert a férfiaknál csak egy-két csapat maradt esélyes az aranyra, s nekik az az érdekük, hogy minél többször mérkőzzenek egymással. A nőknél éppen ebben az évadban derült ki, hogy a bajnokságunkban sajnos már nincs öt-hat, azonos erősségű csapatunk, sőt három-négy sem… Pedig nekik a rájátszás az érmekért kilenc éve körmérkőzéses rendszerű volt, mert többen is esélyesek voltak. Ez a rendszer egyelőre megmaradt, pedig, sajnos, drámaian fogynak azon együttesek, amelyeknek aranyálmuk lehet.
