Magyarok a drafton

2009.05.23. 23:58
Címkék

Négy magyar játékos, Kóger Dániel (Red Bull Salzburg, osztrák), Galló Illés (Belije Medvegyi, orosz), Hetényi Zoltán (Alba Volán 19) és a 2010-es NHL-draft előzetes listáján is szereplő Hári János (Farjestad) is felkerült az orosz, fehérorosz, kazah, lett közös bajnokság, a KHL 750 orosz és 170 külföldi játékos nevét tartalmazó draftlistájára. A június 1-jén tartandó eseményen a 24 klub bármelyike lefoglalhatja az említettek játékjogát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők el is igazolnak jelenlegi csapatuktól. A kiválasztás annyit jelent, hogy a KHL-ben csakis a játékjogot birtokló egyesületben játszhat az illető, ám ez nem egyenlő a szerződtetéssel. Főleg mivel a mieink némelyike nem is hallott arról, hogy rajta van a listán.

„Én például nem tudtam, most járok utána – mondta vidáman Kóger. – Salzburgba rendszeresen járt ki Vlagyimir Jurzsinov, a neves orosz edző, aki havonta egy délelőtti tréninget tartott nálunk. Év közben mondta, hogy figyel rám, aztán a világbajnokságon is találkoztunk, beszéltünk, mondta, hogy látott játszani. Talán ő ajánlott be. De ez egyáltalán nem biztos, lehet, hogy semmi köze az egészhez. Mindenesetre jó érzés, hogy egy szűk, százhetvenes listára felkerültem, ám még álmodozni is korai lenne, a gyakorlatban ez nem jelent semmit.”

A jegkorong.blog.hu információja szerint a KHL jövő évi draftlistájára Hentes Kristóf (Kloten Flyers, svájci) is felkerülhet.

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
39 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
48 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
53 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája